Kezdőlap Agrárvilág A klímaváltozás matt kevesebb lesz a krizantém?
No menu items!

A klímaváltozás matt kevesebb lesz a krizantém?

NAK / Lévai Zsolt.

Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Október végén, illetve november elsején talál gazdára a hazai krizantémtermés döntő többsége. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint idén ha nagy hiány nem is, de erős keresleti piac jellemző mind a cserepes, mind a vágott fajták terén.

Egy átlagos évben a nagyvirágú krizantémokból (Palisade, Creamis stb.) becslések szerint 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál talál vásárlóra. Emellett a csokros fajták – amik egész évben keresettek – és a cserepes fajták is választhatók. Míg korábban a fehér színű volt messze a legkedveltebb, manapság már egyre nagyobb igény mutatkozik a zöld és a kétszínű (kevert színű – piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín stb.) iránt. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon a pompon típusúak, az Alföldön, a Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra dívik. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nőtt az igény, ez az urnás sírhelyek megnövekedett arányának is betudható.

A krizantém a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet kedveli, így az idei június-július-augusztusi nagy forróság, tartósan 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet komoly kihívásokat hozott a termesztésben. A kánikulában nagy hő- és fénystressz érte a növényeket, ezért több öntözést, irányított tápanyagutánpótlást, és a növényistressz kezelésére biostimulánsokat is kellett alkalmazni, emellett árnyékolást, hűtést, párásítást. Az időzített virágoztatáshoz 255 Watt körüli fény az ideális, de idén rendszeres volt a 600-700, illetve a rekord 768 Watt volt.

Ez extrém terhelést jelentett, a bimbóképződés megállt, majd a szeptemberi ismételt meleg miatt a bimbófejlődés is lelassult. Szabadtéren és a fóliákban is drasztikusan sok növénykiégés történt, továbbá a fóliás növényeket számos rovar támadta, a szokásos rovarnyomás többszöröse ellen kellett védekezni. Ebben az is nehezíti a termelők dolgát, hogy az EU – sokszor indokolatlanul – számos hatékony növényvédő szert tiltott be.

Tekintve a krizantém erősen szezonális jellegét, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést, feszes időzítést igényel, amely idén csúszott a felsorolt tényezők miatt.
A vágott virág több napos pulton tartásra felkészítve kell a boltokba kerüljön, de a vásárlóknak érdemes közvetlenül a termelőket is keresni.

Magyarországon a krizantémtermesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző; jelentős termőterület például Dabas, Lajosmizse, Kecskemét és környéke, ahol a fehér változat a jellemző, míg Nyíregyháza és Szeged környékén az ellenálló krémfehér Creamist részesül előnyben. Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával. A klímaváltozás miatt általánosságban különösen fontos az, hogy a termelők ellenőrzött szaporítóanyagot használjanak, illetve hogy korszerű, környezetkímélő növényvédelmi megoldásokat alkalmazzanak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

több mint ötezer, szabálytalanul bejelentett autót vonnak ki a forgalomból

Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
Hirdetés

Hírek

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.