Kezdőlap Energia Kis nyugalom a fronton, nagyobb áresés az olaj világpiacon
No menu items!

Kis nyugalom a fronton, nagyobb áresés az olaj világpiacon

Esik az olajár: 6 százalékkal csökkent a világpiaci ár a közel-keleti feszültségek enyhülésével.

Az olajárak meredeken csökkentek hétfőn, miután Irán tartózkodott attól, hogy azonnali megtorlást jelentsen be az Izrael által az országra mért csapásokra.

Mind a Brent, mind az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj határidős jegyzése szeptember 11. óta a legalacsonyabb szintre esett, és tegnap estére New Yorkban a nemzetközi irányadónak számító Brent nyersolaj ára 4,63 dollárral, 6,1 százalékkal 71,42 dollárra csökkent hordónként, míg az amerikai irányadó, WTI 4,40 dollárral, 6 százalékkal 67,38 dollárra.

Izrael közölte, hogy szombaton katonai létesítményeket vett célba, megtorlásul azért a közel 200 ballisztikus rakétából álló sortűzért, amelyet Irán október 1-jén lőtt ki Izrael felé. Ali Khamenei, Irán legfőbb vezetője azt mondta, hogy az izraeli támadásokat, amelyekben legalább négy katona meghalt, nem szabad „eltúlozni vagy lekicsinyelni”, de tartózkodott attól, hogy azonnali megtorló csapásra szólítson fel.

Az a tény, hogy Izrael támadásai során elkerülte Irán olaj- és nukleáris létesítményeit, valamint Khamenei megjegyzései eloszlatták azokat a félelmeket, hogy a konfliktus teljes körű közel-keleti háborúvá fajul, és enyhítették az olajellátás zavarai miatti aggodalmakat. Az olajárak meredek esése magával rántotta a nagy FTSE 100-as energiaipari konszern részvényeinek árfolyamát. AShell és a BP egyaránt 1,4 százalékos mínuszban zárt.

A Citigroup amerikai befektetési bank 74 dollárról 70 dollárra csökkentette a Brent hordónkénti árcélját a következő három hónapra, figyelembe véve a közeljövőben alacsonyabb kockázati prémiumot. A közel-keleti feszültségek enyhülésével – legalábbis rövid távon – a befektetők figyelme a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének és szövetségeseinek, köztük Oroszországnak (Opec+) azon tervére irányult, hogy decembertől megkezdik a kitermelés növelését.

A 2022 vége óta elfogadott lépések sorozatában az Opec+ összesen napi 5,86 millió hordóval, azaz a globális kereslet mintegy 5,7 százalékával csökkenti a kitermelést. Ashley Kelty, a Panmure Liberum elemzője elmondta: „Az Opec+ minisztereinek a következő hetekben a kvóták feloldása körüli retorikája kulcsfontosságú tényező lesz az árak szempontjából, a termelésnövelés elhalasztása pedig egyre valószínűbbé válik a puha fundamentális kilátások és a legtöbb kartelltag számára szükséges magas kitermelési árak miatt.”

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Hírek

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.