Kezdőlap Agrárvilág A Volkswagen őrzi vezető szerepét
No menu items!

A Volkswagen őrzi vezető szerepét

Volkswagen ID.4 1ST

A több mint 10 százalékos részesedésével az idén is vezető szereplő az európai újautópiacon, Magyarországon pedig stabilan a négy legnépszerűbb márka között van – mondta a Volkswagen konszern járműveit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója újságíróknak.

Wachtler Tamás ebben nagy szerepet tulajdonít annak, hogy a gyártó nyolc új modellel jelentkezett az idén, Magyarországon az értékesítés 65 százaléka új modell volt. A modellpaletta átlagéletkora másfél év – tette hozzá.

Tájékoztatása szerintidén január és november között 8083 VW kelt el Magyarországon, ami 7,4 százalékos piaci részt biztosít a márkának, kissé elmaradva a tavalyi 8,2 százaléktól.

Papp Zoltán, a Volkswagen márkaigazgatója a teljes évre 8600 jármű eladására számít. Kiemelte, hogy a személyautó-szegmensben a márka jelenlegi 17 modellje belső égésű, hibrid és elektromos meghajtással egyaránt elérhető. Elmondása szerint az értékesítés 5 százaléka elektromos meghajtású autó.

Jelezte, hogy a modellfrissítés jövőre folytatódik, bővítik a kínálatot egyebek mellett a SUV-szegmensben, és az ID elektromos sorozat is gyarapodik.A Porsche Hungaria a német Volkswagen konszern márkáinak (Audi, SEAT, CUPRA, Skoda, Volkswagen, Volkswagen haszonjárművek, MOON elektromosautó-töltő rendszerek) magyarországi importőre, emellett használtautó-üzletága a Das WeltAuto.

Az autókereskedelem támogatására az elmúlt több mint 30 év alatt vállalatcsoport épült ki, része egyebek mellett a Porsche Pénzügyi Csoport, a Porsche Ingatlankezelő, az Europcar autókölcsönző és egy alkatrészellátást végző logisztikai központ is.

Az Elektronikus beszámoló portál adatai szerint a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2023-ban 539 milliárd forint volt a 2022. évi 421 milliárd forintot követően. Az adózott eredmény tavaly 15,7 milliárd forint, tavalyelőtt 2,9 milliárd forint volt.A magyarországi újautópiac a Datahouse adatai szerint idén január és november között 10,5 százalékkal bővült, 11 hónap alatt 109 726 személygépkocsit adtak el, emellett 22 691 kishaszonjárművet.

Egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban 99 756 személyautó és 19 122 kishaszonjármű fogyott.

A Volkswagen 2023-ban világszerte 4,867 millió autót értékesített.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás