Kezdőlap Turizmus Málta 2024. évi turisztikai eredményei minden várakozást felülmúltak
No menu items!

Málta 2024. évi turisztikai eredményei minden várakozást felülmúltak

Shaping the Future alcímmel rendezték meg Málta idei Nemzeti Turisztikai Konferenciáját. Az eseményen Carlo Micallef, a Malta Tourism Authority (MTA, Máltai Idegenforgalmi Hivatal) vezérigazgatója ismertette a 2024. évi turisztikai eredményeket. A szigetország ismét rekordévet tudhat maga mögött. 

Az elmúlt évben több mint 3,5 millió turista utazott Máltára – 19,5%-kal többen, mint 2023-ban – mintegy 3,3 milliárd eurót hagyva a szigeteken, ami szintén jelentős növekedést (23,1%) mutatott a 2023-ban elért 2,6 milliárd euróhoz képest.

Máltán is egyre népszerűbbek a hosszúhétvégés, „short break” programok. Jól látszik ez, az átlagos tartózkodási időből, ami 2018 óta, kis mértékben, de folyamatosan csökken. 2024-ben átlagosan 6,4 éjszakát töltöttek a turisták Máltán.

A legnagyobb növekedést a lengyel piac produkálta. 58,3%-kal több lengyel utazott Máltára 2024-ben, mint egy évvel korábban. 264.479 regisztrált érkezéssel, 7,4%-os piaci részesedéssel Lengyelország lett a 4. legjelentősebb küldőterület.

A második legnagyobb turistaszám növekedést a magyarpiac érte el. 2024-ben összesen 67.631 magyar utazott Máltára, mintegy 35,6%-kal többen, mint 2023-ban.  A magyarok átlagos költése változatlan maradt (122 euró/fő/nap), de a tartózkodás átlagos hossza rövidült, 2024-ben 5,36 éjszaka volt.

A magyar sikerekhez hozzájárult a légi járatok megemelkedett száma. Budapestről a téli szezonban 6, míg nyáron már 11 járat üzemelt Máltára és 2024-ben Pécs is bekapcsolódott heti 3 járattal a nyári és heti 2 járattal a téli összeköttetésbe.  Számos magyar utazásszervező kulturális körutakat kínáló programjában szerepel Málta, de egyre több speciális tematikájú utazást szervező iroda kínálatában is megjelent Málta.  Leggyakrabban angol nyelvtanulási céllal keresik, de népszerű búvár merülőhely, zarándokút, esküvői helyszín és MICE úticél.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Turkish Airlines mérföldkőnek számító megállapodást kötött a Dubai Islamic Bankkal egy Airbus A350 finanszírozásáról 

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines sikeresen hajtott végre egy innovatív finanszírozási tranzakciót egy Airbus A350 típusú repülőgép beszerzésére.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

Bécs napfényre kapcsol: 500 napelemes rendszer a jövőért

Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatója, a Wien Energie, immár 500 napelemes rendszert működtet a városban.
Hirdetés

Hírek

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...