Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Bővít a Bosch - Sokmilliárdos beruházás indul Miskolcon
No menu items!

Bővít a Bosch – Sokmilliárdos beruházás indul Miskolcon

Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Boda Systems Kft-ben. A 2021-ig tartó projekt keretében egyebek mellett új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek.

A miskolci bejelentésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a 14,1 milliárd forintos beruházást a kormány 2,65 milliárd forint vissza nem térítendő összeggel támogatja.

A beruházás a meglévő termékek - motorhűtő ventilátor, elektromos kerékpár-hajtómű - új generációit és további új termékek - például okoskerék - gyártását, modenrnizálását teszi lehetővé.

A miniszter beszélt arról is, hogy tavaly a magyar gazdaságnak rendkívüli világgazdasági körülmények között prosperálni, a világgazdaságnak teljesen új korszaka köszöntött be 2018-ban, a gazdaság magyar szereplői helytálltak, a magyar gazdaság “egyedülállóan” jó, kiváló teljesítményt, rekordévet produkált. “Ehhez a beruházásösztönző tevékenységünket is át kellett alakítani” – mondta.

Magyarországra a nemzetközi gazdaság nemcsak termelési, hanem kutatási, fejlesztési helyszínként is tekint, a külföldi nagyvállalatok továbbra is bíznak Magyarországban, a politikai és gazdasági stabilitásban, a dolgozók szakértelmében – tette hozzá.

Összességében soha annyi pénzt nem fektettek be a cégek, mint tavaly, 98 nagy beruházást jelentettek be a társaságok 1380 milliárd forint értékben. Mindehhez a kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz támogatással járul hozzá – mondta Szijjártó Péter.

A Bosch-ról szólva megemlítette, hogy a világ egyik legjelentősebb társasága, folyamatosan bővíti magyarországi tevékenységét, újabb és újabb beruházásokat hoz ide. A cég a magyar-német gazdasági együttműködésnek is meghatározója, kulcsfontosságú szereplője. Kiemelte, hogy Németország hazánk legjelentősebb partnere, a magyar export 27 százaléka Németországba irányul, német társaságok az első számú befektetők Magyarországon, a külföldi működő tőke 29 százaléka Németországból jön. A tavaly bejelentett 98 nagyberuházásból 28 német.

A Bosch több mint 120 éve, 1898-tól van jelen Magyarországon, a jelenleg a csaknem 15 ezer embert foglalkoztató kilenc leányvállalat forgalma 2017-ben meghaladta a 244 milliárd forintot. A 402 ezer embert alkalmazó konszern valamennyi gyárának árbevétele 2017-ben 78 milliárd eurónál is több volt.

Frank-Stephan Kupfer, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gazdasági igazgatója arról szólt, hogy a mostani beruházásnak köszönhetően a miskolci autóipari gyár stratégiai fontossága és globális viszonylatban is kiemelt pozíciója tovább erősödik. Ez a társaság 2003-ban alakult, járműipari alkatrészek és elektromos hajtások gyártásával foglalkozik és több mint 2,5 ezer embert foglalkoztat.

A beruházás megkezdésének bejelentésével egy időben készült el a miskolci gyárban a 200 milliomodik termék. Ez az elektromechanikus fékrásegítő iBooster rendszer motorja, amely hatékonyabbá teszi a hibrid és elektromos autókat, miközben a rövidebb féktáv és az elektronikus kormány-rendszer motorja fokozza a biztonságot – számolt be az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás