Kezdőlap Agrárvilág Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek
No menu items!

Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek

Kiemelt pályázati lehetőségekben és csaknem hatmilliárd forint méhállatjóléti támogatásban is részesülnek az agrárium egyik legkisebb és legfontosabb ágazatának szereplői – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter.

A tárca a méhészek helyzetére és igényeire tekintettel, a források átcsoportosításának köszönhetően minden formailag megfelelő és a szükséges követelményeket betartó gazdálkodó forráskérelmét támogatja a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének megőrzését célzó pályázatával.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, hiszen olcsó mézet lehet importálni, beporzást viszont nem. Éppen ezért az ágazat szereplőinek tevékenységét számos eszközzel és programmal segíti az agrártárca.

Az intézkedéseket sorolva Nagy István hangsúlyozta, hazánk adómentessé tette a méhészeti tevékenységet, és az Európai Unióban először Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára. A felhívásra idén tavasszal összesen több mint 5 100 forráskérelem érkezett be a gazdálkodók részéről, amelyekben összesen több mint 510 ezer méhcsaládra igényeltek támogatást. A konstrukciónak köszönhetően méhcsaládonként 30 eurónak megfelelő forintösszegre lehetett pályázni. Az összes igény egy évre vetítve eléri az 5,8 milliárd forintot. Mivel ötéves időszakot ölel fel a kezdeményezés, így összesen 29,3 milliárd forinthoz juthatnak hozzá az ágazat szereplői – tette hozzá.

Ahhoz, hogy a méhtartási kedv fennmaradjon, a méhészeti tevékenységnek megfelelő, méltányos megélhetést kell nyújtania az érintettek számára, amiért az agrártárca mindet meg is fog tenni – emelte ki a miniszter. (Agrárminisztérium)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.