Kezdőlap Agrár Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon
No menu items!

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

Forrás: NAK/Lévai Zsolt

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak. Az elmúlt években végrehajtott termesztéstechnológiai újításoknak, a fajtahasználatnak és a gazdálkodók magasszintű tudásának köszönhetően a kezdeti időjárási nehézségek ellenére a fogyasztók az idén is kiváló minőségű magyar görög- és sárgadinnyéből válogathatnak majd.

Kedvező kilátásokkal kezdődött az idén a palántanevelő időszak a hazai dinnyetermesztésben, ugyanakkor a korán – március végén, április elején – kiültetett növények esetében jelentkeztek fagykárok. Április közepén aztán megjött a felmelegedés, a kedvező időjárásnak köszönhetően a dinnyetermesztéssel foglalkozó gazdák tömegesen kezdték meg a palánták kiültetését. Ezt követően a növények gyors ütemben fejlődtek, a folyamatot azonban a hűvös május vetette vissza.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának Dinnye munkacsoport ülésén elhangzottak szerint a dinnyeszezon kezdete így várhatóan elmarad majd a korábbi évektől. A fóliasátrakban nevelt görögdinnye – ami a dinnyetermesztésnek csupán kis szeletét teszi ki hazánkban – június közepe körül megtalálható lesz a kisebb üzletekben, míg a nagy árualapot jelentő szabadföldi dinnyék várhatóan július első hetében jelennek majd meg a kínálatban. A legkorábbi termés idén is a békési és baranyai régióból érkezik, míg az augusztusi görögdinnyeellátást nagyobb mértékben a kelet-magyarországi régió biztosítja. Utóbbi esetében még csak a napokban indultak el a takarás nélküli ültetések, a termelők pedig jó szezonban bíznak.

Az elmúlt években végrehajtott termesztéstechnológiai újításoknak, a fajtahasználatnak és a gazdálkodók magasszintű tudásának köszönhetően a kezdeti időjárási nehézségek ellenére ebben a szezonban sem lesz panasz a magyar görög- és sárgadinnyék minőségére. Mára a hazai termesztésben is meghatározóvá vált a magasabb minőséget adó oltott dinnyék használata és folyamatosan nő a magnélküli dinnyék aránya is.

A hazai dinnyetermesztés helyzete az elmúlt években stabilizálódott, a termőterület nagyságának visszaesése 2022-ben megállt, azóta pedig évről évre emelkedik. Az előzetes információk alapján az idén tovább bővül a felület, görögdinnyét az előző évinél 10 százalékkal nagyobb területen ültettek a gazdák, a teljes árutermelő terület nagysága így eléri a 3700 hektárt.

Békés vármegyében 1320 hektáron foglalkoznak görögdinnyetermesztéssel, a kelet-magyarországi régióban 1350 hektárnyi termőterületet hasznosítanak idén erre a célra a gazdálkodók. Szintén jelentős szereplőnek mondható Heves vármegye, ahol mintegy 377 hektárnyi árutermelő területről érkeztek hírek.

A pozitív tendencia a sárgadinnye esetében is folytatódott, az idén 15 százalékkal nagyobb területen, mintegy 500 hektáron foglalkoznak az édes húsú sárgadinnye termesztésével a gazdálkodók. Utóbbi területnövekedésben a tavaszi fagykárok is szerepet játszottak. A termelők egy része ugyanis az elfagyott gyümölcsültetvényeken – a károk mérséklése érdekében – sárgadinnyét ültetett.

A görögdinnye esetében a 3700 hektáros termőterületről várhatóan 170-180 ezer tonnányi termés kerülhet a fogyasztókhoz. A hazai belső fogyasztás évek óta 110-120 ezer tonna körül mozog, így várhatóan az exportpiacokra is bőven jut majd a kiváló minőségű magyar görögdinnyéből. A külföldi kereslet adott, a verseny azonban évről évre egyre élesebb, a dél-európai mellett a marokkói görögdinnye is komoly nyomás alatt tartja az európai piacot.

A hazai piaci pozíció megtartásához, valamint az exportpiacok felkutatásához és megszerzéséhez a termelői szerveződések megerősítésére lenne szükség. Komoly átalakulásra van szükség ezen a téren, hiszen a hazai piacot is akkor tudjuk megtartani, illetve a dinnye exportot is akkor tudjuk magasabb szintre emelni, ha a szerveződés általánossá válik az ágazatban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Hirdetés

Hírek

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.