Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg is jelent. Ebből kiderül, ki jogosult és ki nem, az Otthon Start program keretében nyújtott kedvezményes FIX 3%-os lakáshitelre?
A Kormány 227/2025. (VII. 31.) rendelete által bevezetett Otthon Start program célja, hogy elősegítse a fiatalok első saját otthonhoz jutását. A program keretében 3%-os kamatozású, államilag kamattámogatott lakáshitelt lehet igényelni, maximum 50 millió forint összegben, legfeljebb 25 éves futamidővel.
Az igénybevétel fő feltételei:
- Igénylői kör: 18. életévüket betöltött, magyar állampolgárok, illetve a magyarországi tartózkodásra jogosult személyek (pl. EU- vagy EGT- állampolgárok, letelepedett harmadik országbeliek).
- Ingatlanjogi feltétel: az igénylő az elmúlt 10 évben nem rendelkezett saját tulajdonú belterületi lakóingatlannal, illetve legfeljebb egy olyan ingatlannal, amelyben a tulajdonrésze 50% alatti volt, vagy annak értéke nem haladta meg a 15 milló forintot.
- Lakáscél: az államilag kamattámogatott hitel kizárólag belterületi lakás, egylakásos lakóépület, tanya vagy birtokközpont vásárlására és építésére vehető igénybe.
- Elsősorban fiataloknak: előnyben részesülnek azok, akik tanulmányokat folytatnak, keresőtevékenységet végeznek vagy legalább két éves biztosítotti múltjuk van.
- További követelmények: az igénylő legyen büntetlen előéletű, ne legyen köztartozása, és rendelkezzen 10% saját erővel (vagy pótfedezettel).
- Ingatlan árkorlát: a vásárolni vagy építeni kívánt otthon alapterületre vetített ára nem haladhatja meg a bruttó 1,5 millió Ft/négyzetmétert, a teljes érték pedig lakás esetén max. 100 milló, egylakásos ház/tanya esetén max. 150 milló forint lehet.
- Eladói kötelmek: az eladó nem lehet az igénylő közeli hozzátartozója vagy élettársa, illetve az építő cégben sem lehet tulajdonrésze az igénylőnek.
Fontosabb kizáró okok:
- Az igénylő az elmúlt 3 évben vissza nem térítendő lakástámogatás vagy kamattámogatás visszafizetésére lett jogerősen kötelezve.
- Az ingatlan haszonélvezettel terhelt vagy résztulajdont érintő szerződés lenne a hitelcél.
A hitel jellemzői:
- Max. összeg: 50 milló forint
- Max. futamidő: 25 év
- Fix kamat: 3%/év
- Értékbecsléshez kötve, a vételár max. 20%-kal térhet el az értékbecslési értéktől
Kötelezettségek:
- Az ingatlanra az állam javára jelzálogjog és elidegenítési, terhelési tilalom kerül bejegyzésre.
- A hitel felhasználásához kapcsolódó számlákat 5 évig meg kell őrizni.
- Az otthonra a futamidő alatt lakásbiztosítást kell kötni.
Elbírálás:
- A kölcsönök iránti kérelmeket a kijelölt hitelintézetek fogadják be és bírálják el, de a jogosultsági feltételek megállapításában a kormányhivatalok is szerepet kapnak.
-azüzlet-
Fotó:Freepik