Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - London kivételével csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék
No menu items!

Tőzsde – London kivételével csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

London kivételével csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. Jóllehet a kereskedési idő jelentős részében – a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően – pluszban álltak az irányadó indexek, a vártnál sokkal rosszabb amerikai kiskereskedelmi adatsor közzététele, délután fél három után sorra mínuszra váltottak a mutatók. 

A londoni FTSE-100 mutató 0,09 százalékos pluszban fejezte be a napot, míg a frankfurti DAX-index 0,69 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,23 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,78 százalékkal, Madridban pedig 0,33 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,31 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,62 százalékkal csökkent.

A délelőtti kereskedésben az európai iparvállalatok vitték a prímet. Az Airbus repülőgépgyártó több mint 6 százalékos pluszban is járt a párizsi tőzsdén, miután a vártnál jobb eredményeket tartalmazott negyedik negyedéves gyorsjelentése. A vállalat közölte azt is, hogy kereslet hiányában leállítja a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártását. Az Airbus végül 2,68 százalékos pluszban zárt.

A Micro Focus, Nagy-Britannia második legnagyobb tőzsdén jegyzett technológiai vállalata 12,26 százalékkal drágult, mert a vártnál kevésbé csökkentek bevételei. A gyógyszeripari és egészségügyi eszközöket, illetve csomagolóanyagokat gyártó német Gerresheimer árfolyama közel 10 százalékkal emelkedett, miután arról számolt be, hogy újra növekedési pályára állt.

A kockázatvállalási kedvet azonban erősen visszavetette délután, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete közölte, hogy decemberben több mint kilenc éve a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelemi forgalom az Egyesült Államokban. Ez azt jelzi, hogy az amerikai gazdaság növekedése meredeken lassult az év végén. A mérsékelt infláció és a hazai kereslet nyomottsága pedig alátámasztja a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve azon ígéretét, hogy idén “türelmes” lesz a kamatemelésekkel.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején, a Dow Jones ipari átlag 0,67 százalékos, az S&P 500-as index 0,45 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,17 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,77 százalékos pluszban, 64,10 dolláron, a márciusi WTI pedig 0,06 százalékos nyereségben, 53,93 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,09 százalékkal 1313,90 dollárra esett.

Egy euróért 1,1278 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,13 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.