Kezdőlap Hírek Alig tavasz miatt korai szüret
No menu items!

Alig tavasz miatt korai szüret

A megszokottnál jóval korábban, már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján – közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Elmondta, a szőlő két-három héttel előrébb jár az érésben az átlaghoz képest. Ez véleménye szerint annak köszönhető, hogy a tavasz alig néhány hétig tartott az idén. Ugyan a tél kitolódott, de nagyon hamar nyárias melegbe fordult az időjárás, a szőlő már májusban virágzott, ami ritka.

A korai érési állapot miatt valószínűleg már augusztusban elkezdődhet a sárgamuskotály szürete, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Kiemelte, amennyiben az időjárás továbbra is kegyes lesz a borvidék gazdáihoz, átlagos, vagy azt egy kicsit meghaladó és kiváló minőségű lehet az idei termés. Ebben az esztendőben eddig nem érte számottevő jégkár az ültetvényeket és növényvédelmi szempontból sem volt nehéz az elmúlt néhány hónap – mondta.

A hegyközségi elnök úgy véli, hogy – bár az aszú érése még nagyon távoli -, nagyon magas mustfokról is indulhat ősszel az aszúsodási folyamat, ami kiváló évjárat alapját képezheti.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...
Hirdetés

Hírek

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás