Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyes zárás Európában
No menu items!

Tőzsde – Vegyes zárás Európában

Veszteséges kezdés után vegyes indexekkel fejeződött be hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.

Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek 0,17 és 0,24 százalék nyereséget mutattak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,08 százalékkal emelkedett.

A még nem hivatalos záróadatok alapján Londonban 0,29 százalék veszteséggel végzett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,10 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index 0,28 százalékkal emelkedett. Madridban 0,27 százalék, Milánóban 0,49 százalék indexemelkedéssel zárt a tőzsde.

A befektetői hangulat nap közben bekövetkezett javulását az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességéhez fűzött reményeknek tulajdonítják tőzsdei szakértők. Mindkét fél “haladásról” számolt be a már öt napja folyó tárgyalásokon. Az amerikai elnök még az importvámok megemelésére kitűzött határidő lazítására is kifejezte készségét, ha azzal hozzájárul a megállapodáshoz.

Részben a tárgyalások eredményes lezárásának lehetősége emelte meg hétfőn az olajárakat is. Az olajárak az OPEC termeléscsökkentésének köszönhetően már hetek óta emelkednek. A Brent nyersolaj ára pénteken 2,6 százalékkal emelkedett, a hetet pedig 6,7 százalékkal fejezte be magasabban, 66 dollár felett három hónapja a legmagasabban. A WTI nyersolaj ára 2,2 százalékkal emelkedett, a héten pedig 5,4 százalékkal és szintén három hónapja a legmagasabb szintet érte el 55 dollár felett.

Hétfőn az európai kereskedési idő végén a Brent ára hordónként 66,47 dolláron állt a globális kereskedelemben, ami 0,33 százalékos emelkedést jelent a napi nyitáshoz képest. A WTI ára 0,61 százalékkal 56,32 dollárra ment fel.

Az euró erősödött és az arany ára is emelkedett kissé. Az európai kereskedési idő végén az eurót 0,13 százalékkal jegyezték erősebben 1,1308 dolláron, az arany ára 0,13 százalékkal unciánként 1329,45 dollárra emelkedett hétfőn.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.