Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Stagnálásra, kis emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Stagnálásra, kis emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Stagnálással illetve kis emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde az elemzők szerint.

Bosnyák Zsolt

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője szerint a hajnali pozitív ázsiai hangulat átgyűrűzhet Európára is, azonban a BUX indextől inkább stagnálásra számít. A vezető részvények közül kiemelte: az OTP-részvények ára kissé emelkedhet a 11 150-12 000 forintos sávban. A Mol részvények árfolyamában az elemző a péntek hajnali gyorsjelentés előtt kisebb korrekcióra számít. A Magyar Telekom szerdán piaczárás után közli negyedéves számait, így kivárás jellemezheti a papír árfolyamát. A Richter pedig a vártnál gyengébb negyedik negyedéves gyorsjelentése után még nem tudott talpra állni, folytatódhat a lecsorgás – tette hozzá.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az előző napi általános gyengeség után szerdán erősödést mutatnak a nyugat-európai határidős indexek és az ázsiai piacok is. Így kisebb emelkedéssel indulhat a nap Budapesten. A kereskedést befolyásolhatják napközben az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos újabb fejlemények – vélekedett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,95 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 40 560,44 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,30 százalékkal 3300 forintra csökkent, 754,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,09 százalékkal 11 680 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 470 forintra erősödött, forgalma 378 millió forint volt.

A Richter-papírok 50 forinttal, 0,92 százalékkal 5410 forintra gyengültek, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás