Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel zárt a BUX, vegyesen teljesítettek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel zárt a BUX, vegyesen teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,87 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 40 819,08 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt. A vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, az OTP és a Magyar Telekom erősödött, a Mol és a Richter ára csökkent.

A New York-i tőzsdéken mérsékelten süllyedő indexekkel indult a kereskedés, de a gyenge kezdés után megfordult az irány, miután jó makroadatok érkeztek. A főbb nyugat-európai indexek vegyesen mozogtak, zárás előtt a londoni tőzsde vezető indexe 0,46 százalékos mínuszban, a német DAX index 0,32 százalék pluszban volt. A befektetők a kínai-amerikai tárgyalásokkal valamint a Brexittel kapcsolatos híreket várják.

Nagy András

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a piacok örömmel fogadták Theresa May bejelentését, amely szerint szavazhatnak arról, hogy ne lehessen hard Brexit. Erre a hírre főként az angol font tudott jelentősen erősödni mind a forinttal, mind az euróval szemben.

Hozzátette, a londoni tőzsdeindex ennek ellenére csökkent. Az ottani részvénypiacon ugyanis magas az exporttevékenységet folytató vállalatok aránya, amelyeknek az erős font nem kedvezett, e vállalatok árfolyamának csökkenése pedig lehúzta a teljes londoni tőzsdét – mondta.

A Mol ára 18 forinttal, 0,55 százalékkal 3272 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 850 forintra erősödtek, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 465 forintra nőtt, forgalma 182,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,77 százalékkal 5540 forintra esett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3846,93 ponton zárt kedden, ez 18,02 pontos, 0,47 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.