Kezdőlap Építőipar Évente 20 ezer lakás épülhet, de az sem elég
No menu items!

Évente 20 ezer lakás épülhet, de az sem elég

Az elmúlt öt évben kiadott építési engedélyek alapján épült lakások jelentős részét még 5 százalékos áfával értékesíthetik a beruházók 2023 végéig, ezért a következő pár évben évente legalább 20 ezer lakás épülhet. Ez a szám azonban még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a lakásállomány minőségromlását ellensúlyozza – közölte az ingatlan.com.

A portál adatai szerint tíz kiadott építési engedélyből a 7-8-ból lett később valóban lakás az elmúlt két évtized átlagai alapján. Az elmúlt két évben azonban 50 százalék alá csökkent az arány, ami részben az előre kikért engedélyekkel és az építőipari kapacitáshiánnyal magyarázható.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-nek elmondta: folyamatosan érkeznek a fokozott lakásépítési kedvet bizonyító adatok, az átadott lakások száma azonban szinte mindig elmarad az előző évben, években kiadott engedélyekétől. Hozzátette: 2017-ben és 2018-ban jóval az átlag alá süllyedt a mutató, mindkét évben az egy évvel korábbi engedélyeknek 46-46 százalékából lett átadott lakás. Ezt a szakértő egyrészt azzal magyarázta, hogy sokan előre kikérték a lakásépítési engedélyeket többek között a lakásépítési áfa határidejét érintő korábbi bizonytalanságok miatt. Másrészt az építőiparban részben a lakásépítési bumm miatt kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt több építkezés átadása csúszásba került. Ez viszont azt vetíti előre, hogy a következő néhány évben évente legalább 20 ezer lakás épülhet – mondta.

Az ingatlan.com előrejelzése szerint az idén 20-25 ezer új lakás átadása várható, ezt támasztja alá a tavaly kiadott több mint 36 ezer lakásépítési engedély is. Az elemzéséből kiderül az is, hogy 2017-ben és 2018-ban a korábbi évekhez képest sokkal több lakást adtak át, ám az idén várható több mint 20 ezer új lakás még elmarad attól, amely a lakásállomány minőségromlását ellensúlyozza, ehhez ugyanis minimum 30 ezer lakásra lenne szükség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.