Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyengüléssel nyitott New York, drágult az olaj
No menu items!

Tőzsde – Gyengüléssel nyitott New York, drágult az olaj

A hétfői erős esés után folytatódott az árfolyamok lemorzsolódása kedden a New York-i tőzsdéken.

Az elemzők nem nagyon találnak magyarázatot a hétfői erőteljes áresésre, amelyet csak részben magyarázhat az amerikai építőipar rossz decemberi teljesítménye. Mike Pompeo külügyminiszter hétfőn a Kínával folyó kereskedelmi tárgyalások kapcsán egy interjúban azt mondta, hogy Trump elnök minden “nem tökéletes” megállapodást el fog utasítani, de továbbra is dolgoznak az egyezményen.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,06 százalékkal, az S&P 500 0,08 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,10 százalékkal állt hétfői záróértéke alatt a kereskedés első perceiben.

Hétfőn gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,79 százalékkal, az S&P 500 0,39 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,23 százalékkal csökkent.

Az olajpiacon mérsékelten erősödtek a jegyzések. Líbia legnagyobb olajmezőjén újraindult a termelés, de ennek árcsökkentő hatását ellensúlyozta az OPEC és a vele szövetséges országok termelésének csökkentése, amit az is erősített, hogy az orosz energiaügyi miniszter bejelentette, hogy országa ebben a hónapban felgyorsítja a termelés csökkentését. Elemzők szerint a kereslet is mérséklődni fog, részben a kínai gazdaság növekedésének lelassulása miatt.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 23 centtel 56,82 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 8 centtel, 65,75 dollárra emelkedett.

A dollár enyhén erősödött. Az euró kora délután 1,1327 dollár körül forgott a reggeli 1,1341 dollárral szemben.

Az arany öt heti mélypontja közelébe süllyedt a dollár erősödése és a globális tőkepiac fellendülése következtében, ami csökkentette az aranynak mint befektetési eszköznek a vonzerejét. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1285,12 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,1 százalékkal alacsonyabban, mint csütörtök este. (MTI)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.