Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vádemelés. Kétmilliárdos kárt okozott az MFB-nek két csaló
No menu items!

Vádemelés. Kétmilliárdos kárt okozott az MFB-nek két csaló

Több mint kétmilliárd forintos csalás miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy cégtulajdonos és egy banki dolgozó ellen, mert a tulajdonos egyik cégének tartozását a másik cégével, a banki dolgozó segítségével felvett hitelből fizette ki – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor elmondta, a 60 éves férfi 2007 és 2011 között tulajdonosa és vezetője volt két cégnek, amelyek közül az egyik több milliárd forinttal tartozott annak a banknak, ahol a másik vádlott, egy 44 éves férfi dolgozott.

2009-ben a két vádlott megegyezett, hogy a banknak eddig nem tartozó cég bankgaranciával biztosított forgóeszközhitelt vesz fel, hogy abból rendezze a másik cég korábbi tartozásait. Ehhez a banki alkalmazott kidolgozott egy színlelt hitelkonstrukciót, a cég tulajdonosa pedig – cégének valós visszafizetési képessége nélkül – 2010-ben hitelkérelmet nyújtott be részben hiányos, részben valótlan tartalmú okiratokkal.

Az eredményes elbírásához a banki alkalmazott nyújtott segítséget. Az igényelt 2,4 milliárd forint hitelhez a Magyar Fejlesztési Bank 1,7 milliárd forint tőkeösszegű bankgaranciát hagyott jóvá, amelyről a céggel 2010 októberében meg is kötötte a szerződést.

A 60 éves férfi teljes mértékben lehívta a hitel összegét, majd valótlan tartalmú számlákkal átutalta a másik cégéhez, amely ebből visszafizette a banki tartozásának nagy részét. A hitelt felvevő cég a tartozásának csak az első törlesztő részletét tudta visszafizetni, ezzel 2,1 milliárd forint kárt okozott a Magyar Fejlesztési Banknak – közölte a fővárosi főügyész.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás miatt emelt vádat a két férfi ellen – tudta meg az MTI.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések