Kezdőlap Agrár Agrárban erősít az MKB - új hitelkonstrukciót is bemutattak
No menu items!

Agrárban erősít az MKB – új hitelkonstrukciót is bemutattak

Együttműködési megállapodást kötött a Szent István Egyetem (SZIE) és az MKB Bank Zrt. az agrárium modernizációjának támogatása és az egyetemi hallgatók pénzügyi ismereteinek erősítése érdekében. Emellett az MKB az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal közösen egy új agrár-hitelkonstrukciót is kidolgozott.

A SZIE és az MKB között létrejött megállapodás értelmében a bank a jövőben szakmai támogatást nyújt az egyetemi képzésekhez, kutatásokhoz. A SZIE pedig vállalta, hogy a képzési programjai, tanterve kialakításánál, főként az egyetem gazdaságtudományi karánál figyelembe veszi a bankszektor munkaerőpiaci igényeit – mondta Palkovics László, az egyetem rektora.

Herczeg András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezető-igazgatója egyúttal bejelentette, hogy az MKB Bankkal közösen kidolgoztak egy új agrár-hitelkonstrukciót, amely várhatóan a következő hónapokban indul, igazodik a vállalkozások életciklusához és a gazdálkodás szezonalitásához is.

Hozzátette, ezzel az új lehetőséggelaz őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók is élhetnek, a felvett hitel 80 százalékára pedig az alapítvány vállal kezességet.

Az MKB Bank tájékoztatása szerint az új agrár-hitelkonstrukció termőföld vásárlásánál, illetve mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó beruházásra maximum 20 éves futamidővel, fejlesztésre legfeljebb 10 éves futamidővel igényelhető, de akár szabad felhasználású hitelként is felvehetik a vállalkozók, ebben az esetben viszont 5 éven belül vissza kell fizetniük.

Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, azért érdeklődnek az agrárium iránt, mert ez az ágazat “izgalmassá vált”, teret nyertek az újítások, a digitalizáció. Ebben a folyamatban, főként a magas hozzáadott értéket előállítani képes vállalkozások támogatásában pedig az MKB is részt akar venni.

Együttműködési megállapodás köttetett a Szent István Egyetem és az MKB Bank között. Kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy István agrárminiszter az MTI jelentése szerint annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy egymásra talált a tudományos szféra, a bankszektor és az agrárium. Reményét fejezte ki, hogy az MKB Bank és a gödöllői egyetem együttműködése mások számára is jó példával szolgál.

A miniszter szerint a megállapodás jelentősége, hogy ráirányítsa a fiatalok figyelmét az agráriumra, erre pedig szükség is van, ugyanis a magyar mezőgazdaság jövője szempontjából a generációváltás alapvető fontosságú. Hozzátette, hogy az egyéni gazdálkodók és a gazdasági szervezetek irányításában az 55 év felettiek aránya közelíti vagy meghaladja az 50 százalékot.

Nagy István elmondta, a 2014-2020-ig tartó időszakban a helyzet megoldását a vidékfejlesztési programon belül a fiatal gazda tematikus alprogram segíti. Fejlesztési támogatásban tavaly év végéig több mint ezer fiatal gazda részesült, közel 40 milliárd forint értékben.

Kiemelte, a fiatalok bevonása érdekében a kormány 2019 őszén elindítja az Agrár-generációváltás 2020-2030 című középtávú szakpolitikai programját.

A mezőgazdaság további fejlesztésének elősegítésére az Agrárminisztérium még az idén egy beruházási hitelhez kapcsolódó, az agrárvállalkozások széles köre által igénybe vehető kamattámogatási programot is hirdet. A fejlesztés célja, hogy a jelenlegi vidékfejlesztési program forrásainak felhasználását követő időszakban is támogathassák az agrárvállalkozások beruházásait.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.