Kezdőlap Pénzvilág Nagyot ugrott a kriptovaluta ára - Újraindulhat a Bitcoin őrület?
No menu items!

Nagyot ugrott a kriptovaluta ára – Újraindulhat a Bitcoin őrület?

A legismertebb kriptovaluta árfolyama 12 óra alatt 37 százalékkal nőtt! Ebből 21 százalék egyetlen felhasználónak köszönhető. 100 millió dollárt váltott át Bitcoin egységekre! Bizonytalan, hogy tartós emelkedés jön, vagy folytatódik a lejtmenet?

Egy hihetetlen nap 

Közép-európai idő szerint kedd reggel 6:30-kor indult az őrület. A hónapokon keresztül szinte csak eső Bitcoin árfolyama április 1-én 52 perc alatt 21 százalékkal emelkedett. Egy időre félévvel ezelőtti szintjét is elérte, több mint ötezer dollárt kértek egy egységért. Az emelkedés egész nap folytatódott. Estére némi korrekció után 4800 dollár körül állapodott meg az árfolyam. 37 százalékos növekedés, 12 óra alatt!

Nem egyedi eset

A drámai árfolyamváltozás nem szokatlanok a kriptopénzeknél. De a mostani meglepő azok után, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb szkepszis veszi körül a digitális fizetőeszközöket. Az árfolyamok egy éve lefelé tartanak.

Az utolsó nagy ugrás 2017-ben volt. Akkor ötezerről lélegzetelállító magasságba, 20 ezer dollárra katapultált az árfolyam. Ez akkor több nap és nem 12 óra alatt történt. A keddi eset tehát unikum. 2017-ben az ugrást nem követte tartós növekedés. A kurzus fél év alatt a korábbi szint alá, négyezer dollárra süllyedt.

Mi, illetve ki áll a háttérben?

Zhao Changpeng

Április 1-én reggel az egész kriptovilág az okokat kereste. Eleinte az elemzők is tátott szájjal nézték az emelkedést. Nem volt magyarázatuk. Erről tanúskodik Zhao Changpeng, a Binance, a legnagyobb Bitcoin-tőzsde vezetőjének első Twitter üzenete is.

Vad spekuláció indult. A legvalószínűbbnek tűnt feltételezés szerint az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC engedélyezi a Bitcoin-alapú befektetési alapokat. Ez a híresztelés azonban nem új, nem indokolta a sosem látott sebességű növekedést. Sok felhasználó és elemző áprilisi tréfára gyanakodott.

Lehetségesnek tartják, hogy valaki viccből mozgatja a kurzust?! Sokat elárul a kriptovilág veszélyeiről és átláthatatlanságáról – reagáltak a digitális fizetőeszközök kritikusai.

Oliver von Landsberg-Saide

A délelőtt folyamán a londoni bankház, a BCB kriptovaluta specialistája, Oliver von Landsberg-Saide adta meg a magyarázatot: Egy amerikai vásárló 100 millió dollár digitális pénzre váltására adott megbízást. A tranzakciót egyszerre három Bitcoin tőzsdén bonyolították le. „A vevő kifejezett kívánsága volt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt történje meg a 20 ezer egység megvétele” – magyarázta Landsberg-Saite a hirtelen emelkedést. Mind a három platformon 7000 egység/óra sebességgel pörgött a vétel.

Többet nem bírtak a rendszerek. Az ezt követő egyenletes emelkedésért a meredek ugrástól megrészegült tömegek vásárlásai tehetnek. Az amerikai vásárló személyazonosságát a BCB szakértője nem árulta fel. Inkognitóban maradhat, hisz a digitális pénzvilágban csak felhasználónevek láthatók. A tranzakciók tehát anonimek. Ez egyértelműen ellentmond a felhasználók által a digitális fizetési rendszer legnagyobb előnyének tartott átláthatóságáról – szólaltak meg ismét a kritikusok.

Veszélyes világ

A kedden történtek az objektív szemlélő számára is egy csapásra nyilvánvalóvá tették a rendszer számos veszélyét:

  • A digitális fizetőeszközök terjednek, de a piaci továbbra is viszonylag kicsi, kevés a tranzakció. Ezért egy nagyobb összegű átváltás a feje tetejére állítja rendszert. Pillanatok alatt vagyonokat lehet nyerni és veszteni. Eurónál, franknál, fontnál, de még forintnál és lejnél is elképzelhetetlen, hogy néhány óra alatt több tíz százalékkal változzon az árfolyam.
  • A tranzakciós költségesek és lassúak. A hagyományos pénzekkel szemben kirptofizetőeszközt nem lehet egy tételben, csak egységenként venni. Ezért tartott közel  egy óráig százmillió dollárt konvertálni.
  • A vásárló kiléte és a pénz eredete ismeretlen. Az kriptovilág a pénzmosók mekkája.

Mindennek ellenére nő a kriptofelhasználók száma. Ahogy arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a világ legnagyobb pénzintézete, a JP Morgen saját digitális fizetési eszközzel rukkolt elő. Pedig korábban a rendszer legnagyobb kritikusai közé tartozott. „A Bitcoin színtiszta csalás” – tartotta a bankház elnöke, Jamie Dimon. „Nem dughatjuk homokba a fejünket. Tudomásul kell vennünk, hogy a kriptofelhasználók száma napról-napra nő” – indokolták, miért szállnak be mégis.

A Facebook is saját digitális pénz bevezetését tervezi. A jövőben ezzel kellene fizetni az oldalon igénybe vett szolgáltatásokért. Egyre több cég akad, amely nem tőzsdére menetellel, hanem a kriptovilág felhasználásával igyekszik tőkét vonni a vállalkozásába.

Nagy a bizonytalanság

Kérdés, hogy az ugrást tartós emelkedést követi, vagy visszaáll a korábbi árfolyam. Utóbbi esetben sokat buknának, akik a kedd reggeli árrobbanás után ugrottak fel a vonatra és már drágábban vásároltak. Logikusan komoly korrekciónak kellene következnie. Hisz továbbra is fennáll minden probléma, ami egy éve egyre több felhasználót elbizonytalanít és lefelé viszi az árfolyamot. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a digitális fizetőeszközök világában a folyamatok gyakran irracionálisak.

Julien Auchecorne

Akik évek óta bent vannak a rendszerben a mostani ugrás ellenére sem nyerték vissza, amit az elmúlt hónapokban elvesztettek. „Egy ugrás nem elég ahhoz, hogy a hosszú kriptótél után a tavaszt köszönthessük” – fogalmazott költői képpel élve Julien Auchecorne, egy kriptotőzsde, a XBTO ügynöke. Ő egyébként először áprilisi tréfát gyanított a keddi reggel történtek mögött. Szerinte a következő hét döntő lesz. „Ha néhány napig kitart a magasabb árfolyam, akkor megfordul a negatív piaci hangulat is. Nyárra elérhetjük a 6000 USD/egységet.”

A Bitcoin megugrása felfelé húzta a többi digitális pénzt, így a Ether-t és a Litecoin-t is. Néhány nap alatt 16 milliárd dollár áramlott a digitális világba. Ezzel összesen 163 milliárd áll kriptopénzekben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...