Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erősödéssel nyitott New York, alig mozdult az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York, alig mozdult az olaj ára

Emelkedtek az indexek a nyitásban kedden a New York-i tőzsdéken.

A befektetők optimizmusát megerősítette, hogy biztató hírek érkeztek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások alakulásáról. Növelte a kockázatvállalási hajlandóságot, hogy Mnuchin amerikai pénzügyminiszter azt mondta, reményei szerint végső fázisba érkeztek a megbeszélések és lehetséges, hogy további személyes találkozókra már nem is lesz szükség.

A vállalati jelentési szezon jól alakul, a bankok és az egészségügyi szektor vállalatai kiugróan jó eredményeket mutatnak fel.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,48 százalékkal, az S&P 500 0,32, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,33 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben.

Hétfőn csökkenő indexekkel zárt New York. A DJIA 0,10 százalékkal, az S&P 500 0,06 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,10 százalékkal süllyedt.

Az olajpiacon kissé emelkedtek az árak. A piacot nyomják azok a hírek, hogy Oroszország otthagyja az OPEC-et és a néhány nagy exportőrt tömörítő úgynevezett OPEC+ csoportot, amely a termelés csökkentésével mintegy 30 százalékkal tornászta fel az árakat. Viszont olyan értesülések is vannak, hogy az OPEC+ növeli a termelését, hogy leszorítsa az amerikai olaj piaci részesedését. Moszkva egyelőre vegyes jelzéseket küld a piacnak szándékairól. A termeléscsökkentési megállapodás meghosszabbításáról júniusban döntenek. Ugyanakkor az iráni, venezuelai és líbiai szállítási zavarok erős árfelhajtó tényezőt jelentenek.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 30 centtel 63,70 dollárra kapaszkodott fel. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 194 centtel 71,37 dollárra ment föl.

A dollár alig mozdult. Az euró kora délután 1,1302 dollár körül forgott a reggeli 1,1303 dollárral szemben.

Az arany ára három havi mélypontra esett, miután a vezető gazdaságokról érkező biztató hírek csökkentették az arany, mint alacsony kockázatú befektetési eszköz iránti keresletet. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1279,67 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,6 százalékkal alacsonyabban, mint előző este. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Öt év alatt duplázna a legdinamikusabban fejlődő magyar autókereskedelmi csoport

A Csoport Kiskereskedelmi üzletága márciusban jelentette be, hogy újabb ország kiskereskedelmi piacára lép be, miután megállapodott a cseh Stratos Auto BMW üzletágának megvásárlásáról.

MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Jelentős a növekedés az elektromos személyautók esetében, az előző év első négy hónapjához képest csaknem 50 százalékkal több elektromos autó került az utakra.

Itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

A magyar gazdaság az elmúlt 14 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, folyamatosan dőltek meg a beruházási, az export és a foglalkoztatottsági rekordok

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.