Hirdetés
Kezdőlap Hírek Óvadék. Ismét szabadlábra kerülhet a Nissan bukott elnöke
No menu items!

Óvadék. Ismét szabadlábra kerülhet a Nissan bukott elnöke

Másodjára is szabadlábra kerülhet Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Japánban. A leváltott Nissan-vezér ügyében az illetékes japán bíróság 500 millió jen, vagyis 1,3 milliárd forint óvadékot állapított meg.

Az ügyészség fellebbezést nyújthat be a tokiói kerületi bíróság döntése ellen.

Carlos Ghosnnak legutóbb egymilliárd jen (mintegy 2,6 milliárd forint) óvadékot kellett letennie

Az egykori cégvezért tavaly novemberben tartóztatták le Tokióban pénzügyi visszaélések vádjával. A vizsgálati fogság alatt még két alkalommal rendelték el letartóztatását újabb vádakkal. A francia állampolgárságú Carlos Ghosnt március elején szigorú mozgás- és nyilatkozati korlátozások mellett óvadék ellenében feltételesen szabadlábra helyezték, de alig egy hónapra rá, újabb vádakkal ismét letartóztatták.

Az autóipar egykori titánját, “a Nissan megmentőjét” több bűncselekménnyel vádolják Japánban. Kettő azzal függ össze, hogy a valósnál jóval kevesebb javadalmazást tüntetett fel nyolc éven át a Nissan jelentéseiben, a harmadik pedig arra vonatkozik, hogy privát vagyonkezelő cégének veszteségeit a Nissannal számoltatta el. Ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönbüntetést is kiszabhatnak a 65 éves üzletemberre. Legutóbb pedig az ügyészség a Nissan egy ománi márkakereskedőjének juttatott kifizetéseivel kapcsolatban emelt vádat annak gyanúval, hogy az összeg egy részét személyes célokra a Ghosn család egyik tagjának vállalatához irányították át – írta az MTI.

Ghosn tagadja az ellene felhozott vádakat.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.