Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenő nyitásra számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Csökkenő nyitásra számítanak az elemzők

A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulat miatt csökkenő nyitásra számítanak az elemzők hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.

Kocsis Márió, Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy alapvetően negatív nyitást vár a hét első napján a tőzsdéken, és ez meghatározó lesz a hazai piacon is.

A Concorde elemzője kifejtette, komoly eladói hullám alakult ki az ázsiai piacokon, miután hétvégén az amerikai elnök újabb vámemelési lehetőséget helyezett kilátásba Kínával szemben, a kínai fél pedig a tárgyalások felfüggesztését helyezte kilátásba.

Hozzátette, a piacon a kereskedelmi háborús feszültségek dominálnak, ennek következtében az ázsiai piacok jelentős mínuszban vannak, a határidős indexek is gyengülő nyitást vetítenek előre az európai piacokon.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője negatív nyitásra számít a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn a rossz globális hangulat miatt.

Elemzésében kiemelte, az OTP tesztelheti a 12 500 forintnál lévő támaszát. A Mol a gyenge gyorsjelentés után folytathatja a lejtmenetet, és az elemző szerint lehet, hogy a 3200 forintnál levő támasz letörik. A Magyar Telekom lefordulhat a 462 forintnál található korábbi támaszáról, a Richternél az 5620 forintos árfolyam elesésére számít.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 591,46 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 41 775,36 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények, a Magyar Telekom kivételével, gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 100 forinttal, 3,03 százalékkal, 3196 forintra csökkent, 4,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,18 százalékkal, 12 570 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,76 százalékkal, 462,50 forintra erősödött, forgalma 137,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,44 százalékkal, 5685 forintra gyengült, a részvények forgalma 561,9 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás