Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Veszteséges kezdés várható Európában
No menu items!

Tőzsde – Veszteséges kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi túlnyomórészt pozitív zárás után.

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX indextől 0,3 százalékos, a londoni FTSE-100 indextől 0,4 százalékos, a párizsi CAC-40 indextől pedig 0,6 százalékos emelkedés várható a csütörtöki kereskedés kezdetén.

Szerdán a főbb európai tőzsdék többsége indexemelkedéssel zárt. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,22 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,47 százalékkal erősödött. Londonban az FTSE-100 index 0,15 százalék, a frankfurti DAX index 0,72 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,40 százalék emelkedést ért el. Madrid viszont 0,09 százalékkal, Milánó pedig 0,07 százalékkal zárt alacsonyabban.

A tőzsdei árfolyamokat már a hét eleje óta terhelő aggodalmat az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok elmérgesedéséről Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenete oldotta fel szerdán. Az elnök üzenetében jelezte, hogy kínai küldöttség érkezik Washingtonba a kereskedelmi megállapodás megkötése szándékával.

Csütörtökre azonban ismét borúsabbá váltak a kilátások, mivel az amerikai elnök Kínát tette felelőssé a tárgyalások megakadásáért. “Megszegték a megállapodást. Ezt nem tehetik meg, fizetni fognak érte” – közölte. A fordulat az ázsiai tőzsdéket is veszteségbe fordította csütörtökön, a kínai piacok a zárás közeledtével másfél-két százalékos, Tokió közel egy százalékos, Szöul pedig közel két százalékos veszteséget mutatott.

A világpiaci olajár a kereskedelmi ellentétek nyomása alatt ismét csökkenésnek indult még az amerikai olajkészletek meglepően nagymértékű, négymillió hordós múlt heti zsugorodása ellenére is. Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj ára hordónként 69,86 dolláron 0,72 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, a WTI ára pedig 0,69 százalékkal 61,69 dollárra csökkent.

Az euró 0,05 százalékkal erősödött 1,1197 dolláros jegyzésre, az arany ára 0,13 százalékkal unciánként 1283,05 dollárra emelkedett. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás