Hirdetés
Kezdőlap Hírek Mérsékelten nőttek a kötelező biztosítás díjai
No menu items!

Mérsékelten nőttek a kötelező biztosítás díjai

Az idei első negyedévben 49 900 forint volt a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja, az autósok így csak 1,6 százalékkal fizettek többet a kötelezőért, mint tavaly ilyenkor, amikor az akkor még létező baleseti adóval együtt átlagosan 49 100 forintos éves díjon szerződtek – közölte a Netrisk.hu portál.

A biztosításközvetítő cég különböző értékesítési csatornáinak összegző adatai szerint az évközi szezon eddigi nyertesei a K&H, az Union és az Allianz voltak: ez a három biztosító együttesen az új szerződések 59 százalékát szerezte meg.

Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója elmondta: bár a kárköltségek továbbra is emelkedő trendet mutatnak, többek között a díj-összehasonlítást lehetővé tevő alkuszi szolgáltatások is megfelelő biztosítói versenyt teremtenek, ez erősen korlátozza a díjak emelkedését.

Az első negyedévben kezdeményezett összes kgfb-szerződés 40 százaléka volt évfordulós váltás.

Az évfordulós kötések átlagos díja az első negyedévben 38 100 forint volt, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi 38 ezer forintos értékkel. Az autóvásárláshoz kapcsolódó kötések átlagosan 57 700 forinton születtek, ebben a körben 2,5 százalékos volt a drágulás az egy évvel korábbi 56 300 forinthoz képest.

A biztosítók számos díjkedvezményt kínálnak, amelyek összességében akár harmadával is csökkenthetik az adott autóra fizetendő díjat. Ilyen kedvezmény jár a bankszámláról történő díjfizetésre vagy az egyösszegű befizetésre is. Ennek köszönhetően 60-ról 63 százalékra nőtt az éves díjfizetők aránya. A negyedéveseké viszont 33-ról 31 százalékra csökkent – áll a Netrisk.hu összeállításában. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.