Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Mérsékelt erősödéssel nyitott New York, drágult az olaj
No menu items!

Tőzsde – Mérsékelt erősödéssel nyitott New York, drágult az olaj

Hétfőn ünnepek miatt zárva voltak az amerikai és a nagy-britanniai tőzsdék, a kereskedés lassan, enyhén emelkedő indexekkel indult kedden a New York-i tőzsdéken.

A befektetőket óvatosságra intette, hogy Trump elnök jelezte: az Egyesült Államok és Kína még  messze van a megállapodástól. Az elnök azt mondta, hogy “még nem kész” megkötni a kereskedelmi egyezményt Kínával, de arra számít, hogy a jövőben sor kerülhet rá.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,33 százalékkal, az S&P 500 0,40 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,59 százalékkal állt pénteki záróértéke fölött a kereskedés első perceiben.

Pénteken erősödéssel zárt New York. A DJIA 0,37 százalékkal, az S&P 500 0,14 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,11 százalékkal emelkedett.

Az olajpiacon erősödtek a jegyzések. Az Irán és Venezuela elleni amerikai embargó szűkítette a kínálatot, de ennek árfelhajtó hatását részben ellensúlyozták az aggodalmak, hogy az amerikai kínai kereskedelmi konfliktus és a kínai gazdaság növekedésének lelassulása miatt csökkenni fog a kereslet.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 52 centtel 59,15 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 8 centtel, 23 centtel 70,34 dollárra emelkedett.

A dollár enyhén erősödött. Az euró kora délután 1,1187 dollár körül forgott a reggeli 1,1197 dollárral szemben.

Az arany a dollár erősödésével párhuzamosan lecsúszott egy heti csúcspontjáról, de az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség és a részvénypiacok gyengéledése megakadályozta a nagyobb áresést. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1282,73 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,20 százalékkal alacsonyabban, mint péntek este. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.

Lengyelország – az európai fejlődés modellje – Kiállítás

Szabadtéri kiállítás nyílt a Lengyel  Nagykövetség  kerítésén az Európai Fejlődés Modellje címmel.  A kiállítás a korábbi évekhez hasonlóan a Nagykövetség és a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet közös projektjeként jön létre és 2025 év végéig lesz látható a járókelők számára.

Több mint ötvenezren igényelték a falusi csokot

Átlépte az ötvenezret a falusi csokot igénylő családok száma.

Idén már 21 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat

Gyarapodott a hazai kutyabarát strandok száma: tíz éve csak 8, idén már 21 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Hirdetés

Hírek

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.

Vegyesen alakult péntek reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.