Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erősödéssel nyitott New York, felszökött az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York, felszökött az olaj ára

Emelkedtek az indexek nyitásban csütörtökön a New York-i tőzsdéken.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság szerdán zárult ülése után egyértelműen a piacok értésére adta, hogy júliusban valószínű az irányadó kamatok csökkentése. Az amerikai-iráni viszály mélyül, viszont régóta először jó hírek érkeznek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról, és megfigyelők szerint legalábbis egy tűzszünetnek esélye van.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,91 százalékkal, az S&P 500 0,94 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 1,15 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben.

Szerdán erősödéssel zárt New York. A DJIA 0,15 százalékkal, az S&P 500 szintén 0,30 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,42 százalékkal emelkedett.

Az olaj több mint 3 százalékkal drágult, miután a Pentagon elismerte, hogy Irán lelőtt egy amerikai katonai drónt, amit befektetők úgy értékeltek, hogy nőtt egy amerikai-iráni katonai konfliktus veszélye. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán befejeződött kamatdöntő ülése után erősödtek a várakozások, hogy a Fed következő ülésén csökkenti a kamatokat, hogy stimulálja a növekedést a világ legnagyobb olajfogyasztó országában. Növelte a nyomást az árakra az is, hogy a múlt héten az elemzők által vártnál erősebben, 3,1 millió hordóval csökkentek az amerikai olajkészletek.

Délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 1,54 dollárral 55,30 dollárra emelkedett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 1,40 dollárral 63,22 dollárra ment föl.

A dollár a kamatcsökkentési várakozások hatására gyengült. Az euró kora délután 1,1301 dollár körül forgott a reggeli 1,1227 dollárral szemben.

Az arany ötéves csúcsra ugrott fel, miután a Fed elég egyértelműen jelezte, hogy a jövő hónapban jön a kamatcsökkentés.  A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1380,96 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 1,6 százalékkal magasabban, mint előző este. Az alacsonyabb kamatok gyengítik a dollárt, ami olcsóbbá teszi az aranyat a más valutával fizető befektetők számára, és ezáltal növelik a keresletet.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.