Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág 4iG: külön utakon Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc
No menu items!

4iG: külön utakon Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc

Nem a Mészáros-csoport részeként építkezik tovább Jászai Gellért, a 4iG nagytulajdonosa, elnök-vezérigazgatója. Az üzletember ugyanakkor örül, hogy Mészáros Lőrinc tőzsdei befektetőként jelen van a vállalatában.

Az üzletember a Figyelőnek adott interjúban hangsúlyozta: nincs összefüggés aközött, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltsége csökkent a 4iG-ben és létrejön a T-Systems-ügylet.

Elmondta: Mészáros Lőrinc tavaly arra kérte, hogy ezt a tőzsdei társaságot és ezzel együtt az új iparágat is irányítsa az akkor meglévő feladatai mellett.

Jászai Gellért június óta a 4iG főrészvényese

Jászai Gellért elmondta, hogy az év végére tudatosodott benne, hogy ezt a területet és tőzsdei társaságot csak önálló feladatként van esély sikerrel irányítani.

Ezek után megállapodtak, hogy befejezve a Mészáros-csoport vállalataihoz kapcsolódó feladatokat, márciustól csak a 4iG-re fókuszál.

Elmondta: Mészáros Lőrinc felajánlotta, hogy ezt már ne a kialakult üzleti kapcsolatrendszerükben tegye, hanem tulajdonosként. Ekkor született meg a megállapodás, amelynek alapján megszerezte a 4iG 40,2 százalékát, ami önálló irányítási jogot biztosít – közölte.

Kiemelte, hogy megtiszteltetés volt számára Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni, és büszke arra, amit az elmúlt három évben közösen felépítettek.

“Azt is elmondhatom, hogy ebben nemcsak egy jobbkéznek, hanem a teljes csapatnak fontos szerepe volt. A sors úgy hozta azonban, hogy ma már nem a Mészáros-csoport részeként építkezem tovább (…), hanem önállóan. Annak viszont örülök, hogy a barátom, Mészáros Lőrinc befektetőként továbbra is jelen van a tőzsdei vállalatomban” – fogalmazott Jászai Gellért. Közölte: hitel, kötvénykibocsátás vagy akár intézményi befektetők bevonása is szóba jöhet a T-Systems felvásárlásának finanszírozásakor.

A vételárról annyit árult el, hogy magyarországi viszonylatban kifejezetten nagy volumenű ügyletről van szó. Arról is beszélt, hogy a további tulajdonszerzésekhez akár Opus-részesedése egy részének eladására is szükség lehet.

A Magyar Telekommal a T-Systems megvásárlásáról kötött megállapodás nem csupán egy adásvételről szól, hanem hosszú távú partnerséget jelent, keretbe foglalja az együttműködést mind a telekommunikációs, mind az informatikai szegmens tekintetében – mondta a vállalkozó.

Hozzátette: az aláírt előzetes megállapodásba csak a legfontosabb alapvetések kerültek be, a tranzakció részletes feltételrendszerét a végleges adásvételi szerződés tartalmazza majd. A tranzakciót a megállapodás alapján év végéig lezárják.

Arról, hogy a Telekommal tervezett partnerség hosszabb távon mit jelenthet a 4iG számára, elmondta: terveik szerint az ügylet zárása után is a T-Systems marad a Magyar Telekom legnagyobb informatikai beszállítója. Ezenkívül a 4iG a hosszú távú szerződésen keresztül “belekóstolhat” a telekommunikációs szolgáltatásokba is.

Arra a kérdésre, szerepel-e a terveik között, hogy nagyobb piaci részesedést szerezzenek a telekommunikációs piacon is, leszögezte: csak az lehet az érdekük, hogy ez így legyen. Hozzátette, a Magyar Telekom távközlési szolgáltatásainak nagyvállalati és közszféra szegmensben történő értékesítésére kötött hosszú távú megállapodásban vállalják a forgalom és a piaci részesedés megtartását, ez minimális feltétel.

Azzal kapcsolatban, hogy a 4iG részt vesz-e az 5G-s hálózat kiépítésében, jelezte: koraiak a találgatások, hiszen a kormány valamikor a nyár folyamán fogadja csak el az 5G-vel kapcsolatos stratégiáját.

Nyilvánvaló azonban, hogy a digitalizáció, az informatika és a digitális infrastruktúra, valamint a telekommunikáció mind olyan terület, ahol a 4iG már ma is jelen van, vagy a T-Systems akvizícióját követően hamarosan jelen lehet, így egyértelmű, hogy a társaság érintett a témában – közölte Jászai Gellért.

A további akvizíciós tervekről kifejtette: olyan vállalatok megvásárlását vizsgálják, amelyek regionális szinten is aktívak, illetve olyanokat vennének, amelyek globálisan jelen vannak az informatika egy speciális területén.

A 4iG részvényeivel június közepe óta kereskednek a BÉT prémium kategóriájában. Kép: bet.hu

A nemzetközi színre lépés kapcsán nemcsak akvizíciókban, hanem magyar szoftverek, informatikai csomagok és saját innovációk, a hazai tudás exportján is gondolkodnak – tette hozzá.

A kormány kiemelt figyelemmel kezeli a magyar gazdaság egyik meghatározó szereplőjét – reagált arra a kérdésre, kell-e egy ilyen súlyú tranzakcióhoz politikai felhatalmazás. Hozzáfűzte: a közhiedelemmel ellentétben az ilyen volumenű és jelentőségű tranzakciók a piaci érdekek mentén folynak.

Jászai Gellért beszélt arról is, hogy jelenleg nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a későbbiekben kivásárolná az Opust a 4iG-ből.

Az Opus számára jó pénzügyi befektetésnek tűnik a 4iG pakettje a maga közel 10 milliárdos árfolyamnyereségével – mondta.

Saját Opus-részesedéséről azt mondta: jó befektetésnek tartja a 4iG-nél zajló kötelező nyilvános vételi ajánlatot követő további 8,2 százalékos tulajdonszerzéséhez, azonban elképzelhető, hogy szükség lesz egy részének az eladására.

“Ha sor kerül erre, akkor sem a piacon értékesítem, hanem Mészáros Lőrinccel kötött megállapodásom alapján ezeket majd ő veszi meg” – mondta Jászai Gellért.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...