Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Átlagkereset. 249 800 forint volt a nettó májusban
No menu items!

Átlagkereset. 249 800 forint volt a nettó májusban

Májusban a bruttó és a nettó átlagkeresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,2 százalékkal emelkedtek a keresetek, az év első öt hónapjában 10,6 százalékos volt a béremelkedés mértéke és 9,5 százalékos a közfoglalkoztatottakat nem számítva.

Májusban a bruttó átlagkereset 374 ezer 700 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 242 ezer 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 249 ezer 800 forint volt.A májusi 3,9 százalékos és az első öthavi 3,5 százalékos inflációval számolva az év ötödik hónapjában 7,0 százalékkal, január-májusban 6,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek.

A legalább öt embert teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozásoknál májusban 11,1 százalékos volt a keresetek éves emelkedése a közfoglalkoztatottak nélkül. A költségvetési szerveknél 10,7 százalékos, a közfoglalkoztatottakat nem számolva 8,1 százalékos volt a béremelkedés.

Az iparban és az építőiparban az átlagosnál magasabb 12,1, illetve 12,7 százalékos volt az átlagkeresetek éves emelkedése májusban, amivel 387 ezer forintra, illetve 273 ezer forintra nőttek a bruttó átlagbérek.Ennél is magasabb, 13, illetve 14 százalékos volt a béremelkedés a kereskedelem, gépjárműjavítás, valamint a pénzügyek és a biztosítás területén, ezzel 338 ezer forintra és 644 ezer forintra nőttek a keresetek.

A közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítás terén 15,4 százalékkal 436 ezer forintra nőttek a keresetek, az egészségügyben 349 ezer forint volt az átlagkereset, az oktatásban 333 ezer forint, 4,9 százalékkal és 3,5 százalékkal több a tavaly májusinál.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.