Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Pozitív kezdés várható Európában
No menu items!

Tőzsde – Pozitív kezdés várható Európában

Indexemelkedésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon a pénteki nagy esés után.

A határidős indexjegyzések alapján a vezető tőzsdék, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,3-0,5 százalék erősödéssel kezdhetik a hétfői kereskedést.

Pénteken nagy eséssel zártak az európai piacok. Az árfolyamindexeket az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus eszkalációja, valamint az olaszországi és brit előrehozott választások miatti aggodalmak terhelték meg.

A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,82 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,84 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,23 százalékkal csökkent. Londonban 0,44 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,28 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,11 százalékkal esett. Madridban 1,25 százalék, Milánóban 2,48 százalék volt az indexcsökkenés pénteken.

A pénteki kereskedés nagy vesztesei a kínai kereskedelmi kapcsolatoknak erősen kitett ágazatok, a nyersanyagipar és az autóipar vállalatai voltak, valamint az olasz banki papírok. A nyersanyagipari és autóipari ágazati indexek két és fél százalékkal, a pénzügyi ágazati index két százalékkal gyengült.

Az olaj ára pénteken erősödött, de ezzel együtt is veszteséggel zárta a hetet. A Brent heti vesztesége öt százalék, a WTI vesztesége két százalék volt. A globális kereslet prognosztizált csökkenése függvényében a hétfőn is csökkent az olajár. Az európai kereskedési idő kezdte előtt mintegy másfél órával a Brent hordónként 58,27 dolláron állt a globális kereskedelemben, 0,44 százalékkal alacsonyabban, a WTI ára pedig 0,50 százalékkal 54,23 dollárra csökkent.

Az eurót 0,10 százalékkal jegyzik erősebben 1,1210 dolláron, az arany határidős jegyzése 0,02 százalékkal 1508,25 dollárra csökkent. Az arany spot ára unciánként 1496,71 dollár, ami 0,04 százalékos csökkenésnek felel meg. A spot ár a múlt héten 1507,20 dolláron is állt, miután 2013 áprilisa óta első alkalommal lépte át az 1500 dolláros küszöböt. A spot ár a múlt hetet több mint négy százalékos emelkedéssel fejezte be, és ezzel több mint három éve a legjobb hetét zárta.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.