Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, a befektetők óvatosan optimisták: ismét bíznak abban, hogy előrelépés történik az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban.  

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,44 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,58 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,69 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is kedvező a hangulat. Kedden délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,07 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,92 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,71 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1101 dollárt adtak, 0,02 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest azonban 0,16 százalékkal gyengült a dollár, 105,94 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,62 százalékos pluszban, 58,48 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,84 százalékos nyereségben, 54,09 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,20 százalékkal, 1540,25 dollárra nőtt.

Hétfőn emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,05 százalékkal, 25 898,83 pontra, az S&P 500-as mutató 1,10 százalékkal, 2878,38 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,32 százalékkal, 7853,74 pontra kúszott fel.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás