Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Brexit - Barnier: aggasztó Johnson ír határral kapcsolatos álláspontja
No menu items!

Brexit – Barnier: aggasztó Johnson ír határral kapcsolatos álláspontja

Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója aggasztónak nevezte Boris Johnson az ír-északír határral kapcsolatos álláspontját. Barnier szerint a brit miniszterelnök megváltoztatta London korábbi álláspontját, és csak a fizikai határellenőrzés bevezetését akarja elkerülni a határon.

Michel Barnier: Johnson aláássa az egész Írország gazdaságának és az észak-déli együttműködés megőrzésének céljait Kép/Fotó: EMMANUEL DUNAND/AFP/Getty Images)

Barnier Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) után az unióban maradó 27 tagállam nagykövete részvételével zajló brüsszeli konferencián hangsúlyozta, úgy tűnik, hogy Johnson aláássa az egész Írország gazdaságának és az észak-déli együttműködés megőrzésének céljait. A brit kormány ugyanis még mindig nem tett konkrét javaslatot arra, hogy mikért kívánja elkerülni az ír-északír határellenőrzést – mondta.

A főtárgyaló beszédében közölte, London egyértelművé tette, hogy átfogó, de korlátozott kereskedelmi megállapodás aláírására törekszik az unióval. Nem akar jogi elkötelezettséget, egyenlő versenyfeltételeket vagy összehangolt állami támogatási szabályokat vállalni a tisztességes verseny biztosítása érdekében.

Mint hangsúlyozta, egyre nagyobb a veszélye annak, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót.

A Backstop középpontjábanban az ír-észak-ír határ áll.

Irreálisnak nevezett minden olyan brit várakozást, amely szerint a brit uniós tagság megszűnésének október 31-én esedékes céldátuma közeledte okozta nyomás miatt az EU újranyitná a kilépési megállapodást az október közepén esedékes uniós csúcstalálkozón, majd ratifikálná a hónap végéig. Az unióban maradó 27 tagállamnak ezért is egységesnek kell maradnia – tette hozzá Barnier.

A brit uniós tagság megszűnésének feltételrendszerét és a jövőbeli kapcsolatok rögzítő megállapodás egyik sarkalatos kérdése az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldás (backstop) ügye, amire azért van szükség, mert az

Egyesült Királyság az egységes piacból és a vámunióból is ki akar lépni. Az ír-szigeti határ szabad átjárhatósága viszont az ír-szigeti konfliktust lezáró, úgynevezett nagypénteki megállapodás egyik sarokköve.

A mechanizmus alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha – illetve amíg – nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a tartalékmegoldás alkalmazását. Emellett Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is. A London és az unió között létrejött megállapodást viszont a brit parlament háromszor is elutasította.

Az Európai Unió többször is határozottan leszögezte, hogy nem lehetséges olyan kilépési megállapodás, amelynek nem része a backstop-záradék. Emellett a kilépés legutóbbi halasztásakor a brit kormány is elfogadta, hogy a megállapodást nem lehet újratárgyalni.
Boris Johnson azonban keddi alsóházi felszólalásában kijelentette, hogy “lendületes tárgyalások” folynak Brüsszellel egy új megállapodásról, noha erről részleteket nem árult el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...