Kezdőlap Gazdaság Drágul az éjjeli repülés Budapesten
No menu items!

Drágul az éjjeli repülés Budapesten

Immár ezer euróra is bírságolhatják a Budapest felett éjszaka repülő légitársaságokat. A szabályozástól az éjfél és hajnali 5 óra közötti légi forgalom csökkenését reméli az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A bírság legalacsonyabb mértéke száz euró, a legmagasabb ezer euró

A zajszinten alapuló díjszabás nyomán a kevésbé korszerű, legzajosabb repülőgépek után műveletenként 1000 eurót fizetnek a légitársaságok a repülőtér üzemeltetőjének, a díj mértéke a csendesebb gépeknél fokozatosan csökken, a legcsendesebb járműveknél a díj a legmagasabb tétel tíz százaléka. A repülőtér üzemeltetője a befolyó többletbevételt az újraindított ablakcsere-program folytatására fordítja – közölte az ITM.

A tárca emlékeztetett, hogy a repülőtérre az 1997-ben megalkotott jogszabályok vonatkoznak, amelyeket a zajterhelést érintően az elmúlt közel negyedszázadban most módosítottak először. A korábbi előírások szerint zajcsökkentési indokkal csak legfeljebb öt csomó sebességű hátszélben volt indítható vagy érkeztethető repülőgép. Az új rendeleti szabály az éjfél és hajnali öt óra közötti, mélyalvási időszakban ezt az értéket 10 csomóra emelte.

A változásnak köszönhetően a korábbinál jóval szélesebb körben, az előzetes számítások szerint a járatok mintegy 90 százaléka használhatja a gyérebben vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányt. Az intézkedéssel a repülőtértől északnyugatra fekvő sűrűn lakott területek szinte teljes egészében mentesülnek az éjszakai zajterhelés alól – közölte a minisztérium.

A jogszabályi szintű változások augusztus elején hatályba léptek, a módosításokat a reptér üzemeltetője és a légiforgalmi irányító szolgálat szeptember második felére átvezette belső szabályozásain, ennek megfelelően a jövőben csak rendkívüli esetekben használhatják a városi felőli légi útvonalakat a repülőgépek. Az ITM hozzátette: a HungaroControl adatai szerint az új hátszeles szabályozás alkalmazása óta egyetlen gép sem használta az északnyugati irányt.

Az elmúlt hat hónapban mintegy 150 panasz érkezett a Budapest Airporthoz, ez a mennyiség nemzetközi összevetésben csekély mértékű. A legforgalmasabb nyári hónapokban, júliusban és augusztusban 45 panaszt regisztrált a repülőtér üzemeltetője a zaj miatt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.