Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Közel ötmilliárd forintból bővítette esztergomi gyárát a Kirchhoff Hungária
No menu items!

Közel ötmilliárd forintból bővítette esztergomi gyárát a Kirchhoff Hungária

A karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. közel ötmilliárd forintos beruházással bővítette esztergomi üzemét – ismertette a vállalat tulajdonosa a magyar üzem létesítésének 15. évét ünneplő sajtótájékoztatón.

Wolfgang Kirchhoff

Wolfgang Kirchhoff hozzátette, a bővítés során a gyárat három helyszínen fejlesztették, összesen 3300 négyzetméteren. A beruházást a C osztályos Mercedeshez készülő alkatrészek gyártása tette lehetővé.

Az M1 tudósítása szerint Körtvélyessy Géza ügyvezető igazgató elmondta, a magyar vállalat legnagyobb megrendelője eddig a Suzuki volt, mára azonban a Daimler lépett elő erre a helyre.

A Kirchhoff az elmúlt 15 évben 32 milliárd forintot fektetett be az esztergomi üzembe, a vállalatnál jelenleg 940 ember dolgozik.

A cég közel 20 vevő igényeit szolgálja ki, többek között a Mercedes, a Suzuki, az Audi és a PSA magyarországi, a PSA, a KIA és a Volkswagen szlovákiai, a Porsche és BMW németországi, a Skoda és Hyundai csehországi és a Ford romániai üzemeinek beszállítója.

Évforduló. 15 éve létesült a magyarországi üzem

A robotvezérelt pont- és ívhegesztéssel, 3D lézervágással, hidegpréseléssel és Magyarországon egyedüliként melegpréseléssel dolgozó üzem árbevétele 2017-ben 34 milliárd forint volt, 2018-ban pedig 27 százalékkal bővült, meghaladva a 43 milliárd forintot.

Wolfgang Kirchhoff az MTI-nek elmondta, társasága megkezdte a tárgyalásokat a Debrecenben készülő BMW-k beszállítói programjáról és árajánlatokat is készítettek. Hozzátette, az igényelt termékek mérete és darabszáma dönti el a gyártás helyszínét és adott esetben azt is, hogy „a termelés a vevőhöz közelebb költözzön”.

A 234 éves Kirchhoff Gruppe német családi tulajdonban lévő cég. A vállalkozás 4 divíziójában hulladékszállító és -tisztító teherautó felépítményeket, precíziós kéziszerszámokat gyártanak, valamint személygépkocsikat alakítanak át mozgássérültek számára. A Kirchhoff Automotive csoportban fém karosszériaelemeket préselnek és szerelnek össze az autóipar részére. A vállalatcsoport legnagyobb üzletágaként 3 kontinensen (Észak-Amerika, Európa, Ázsia), 11 országban, 31 telephellyel rendelkeznek és 9000-nél több embert foglalkoztatnak.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.