Hirdetés
Kezdőlap Hírek Hongkongi tüntetések: nincs több fekete póló Kínából
No menu items!

Hongkongi tüntetések: nincs több fekete póló Kínából

Kína felfüggesztette egyes, a hónapok óta tartó hongkongi tüntetéseken használt eszközök és ruhadarabok – köztük a fekete pólók – szállítását a városállamba – derült ki az egyik dél-kínai szállítmányozási cég honlapján megjelent tájékoztatásból.

A védőszemüvegek és a fekete pólók utánpótlását is elvágná Kína. Kép: dpa

A PHXBUY weboldalán egy listát tett közzé azokról a termékekről, melyeknek Hongkongba szállítását ideiglenesen felfüggesztették.

A listán egyebek mellett szerepelnek a hongkongi tüntetők által uniformisként használt fekete pólók, csakúgy, mint a könnygáz, illetve paprikaspray kivédésére alkalmazott esernyők, maszkok és védőszemüvegek is.

Felsorolnak továbbá transzparenseket, zászlókat, hangosbeszélőket, drónokat, illetve az esetenként a demonstrálók által az összecsapásoknál használt fémrudakat és csöveket, valamint további, támadásra alkalmas tárgyakat is.

A lista végén arra figyelmeztetnek, hogy akit a tilalom megszegésén kapnak, az ellen vizsgálat indul, és a tettéért felelősségre vonják.

Hongkongban immár 19. hete tart a tüntetéshullám, melyet eredetileg egy azóta visszavont törvénytervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal, illetve az egyre növekvő pekingi befolyással szembeni, általános tiltakozássá alakult.

A városban október 5-én hatályba lépett egy új, a demonstrációkon az arcmaszkok használatát tiltó törvény, mellyel a hatóságok a hónapok óta tartó tüntetéseken egyre jobban elharapódzó erőszakot kívánják megfékezni.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.