Kezdőlap Autóipar Németországban épül fel az európai Tesla-gyár
No menu items!

Németországban épül fel az európai Tesla-gyár

A Tesla Berlin mellett építi fel első európai üzemét, a Gigafactory 4-et – jelentette be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban.

Elon Musk a Bild című lap és autós magazinja, az Auto Bild közös autóipari elismerése, a Das Goldene Lenkrad (Az arany kormánykerék) nevű díj átadó gáláján elmondta, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER) közelében építik fel első európai – és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli – gyárukat.

Az üzemben akkumulátorokat és meghajtási rendszereket gyártanak majd és kocsikat szerelnek össze. Az első autó a Model Y lesz – közölte Elon Musk. 

Az új üzem két év múlva kezdheti meg a termelést. Kép forrása: Welt

A Der Tagesspiegel című lap szerint a vállalat képviselői hónapok óta tárgyaltak a Berlin körül elterülő Brandenburg tartomány kormányával a beruházásról, és Elon Musk kedden írt alá hivatalos megállapodást Jörg Steinbach gazdasági miniszterrel.

Az üzemet a Grünheide nevű településnél építik fel, amely a berlini városhatártól nagyjából 10 kilométerre délkeletre fekszik, és korábban a BMW egy végül meg nem valósított beruházásának helyszíneként is szóba került.

A Gigafactory 4 nevű Tesla-gyár 10 ezer új munkahelyet jelent a térségnek. Az üzemmel együtt egy mérnöki és egy formatervezési központot is kialakítanak. A termelés megkezdésére még nincs hivatalos időpont, valószínűleg 2021 végét célozzák majd meg.

Az üzem a sanghaji Gigafactory 3 példáját követheti. A kínai nagyvárosnál egy évnél rövidebb idő alatt építettek Tesla-gyárat, amely nemrégiben kapta meg a működési engedélyt, és évi 150 ezer darabos kapacitással kezdi meg a termelést – írta a Der Tagesspiegel.

A Teslánál évek óta tervezik egy európai gyár felépítését. Németországból több autóipari fellegvár, például Bajorország és Alsó-Szászország, az Audi és a BMW, illetve a Volkswagen hazája igyekezett megszerezni a beruházást, és ágazati elemzői körökben nemigen számoltak azzal, hogy befutó lehet a számottevő járműiparral nem rendelkező Berlin-Brandenburg régió.

A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 97 ezer autót szállított le megrendelőinek, 2 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. A Tesla kínálatában szereplő három modellből a két drágább típus, a Model S és a Model X értékesítése 1,4 százalékkal csökkent, a “tömegterméknek” szánt Model 3 eladásai pedig 2,6 százalékkal nőttek.

A társaság a szeptemberrel véget ért negyedévben 6,3 milliárd dollár (1915 milliárd forint) bevételre tett szert, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Nyeresége 342 millió dollárt tett, ami ugyan 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 516 millió dollárnál, de így is meglepetés, mert elemzők veszteségere számítottak. A Tesla kilencéves tőzsdei történetében ez volt az ötödik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Hirdetés

Hírek

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.