Kezdőlap Autóipar Kínai tulajdon a Daimlerben

Kínai tulajdon a Daimlerben

Jelezte szándékát részesedésének további növelésére a német Daimler járműipari vállalatban a kínai BAIC csoport azt követően, hogy nyílt piaci vásárlásokkal öt százalék fölé emelte részvénypakettjét.

A Daimler pénteken jelentette be az értékpapír felügyeletnek, hogy a BAIC 5,23 százalékos szavazó részesedésre tett szert közvetlen és közvetett részvénytulajdonlás révén.
A BAIC a HSBC pénzintézet közreműködésével növelte meg részvénytulajdonát a Daimlerben. A Daimler szóvivőjének hétfői közleménye szerint a HSBC-től kapták a tájékoztatást a szavazó részvénypakett öt százalék fölé emelkedéséről. A BAIC nem kommentálta az értesülést.

A BAIC csoport (Beijing Automobile Group Co Ltd) tőzsdén jegyzet autóipari érdekeltsége, a BAIC Motor Corp Ltd., a Daimler kínai közös vállalati partnere október közepén jelezte egy befektetői konferencián, hogy mind a BAIC, mind a Daimler a részvénytulajdonlás kölcsönös növelésére törekszik.

A Reuters hírügynökség még márciusban belső vállalati forrásoktól úgy értesült, hogy a Daimler megbízta a Goldman Sach bankházat, vizsgálja meg részesedése növelésének lehetőségeit a hongkongi tőzsdén jegyzett BAIC autógyárban.

Szintén a Reuters számolt be az igén augusztusban belső forrásokra hivatkozva a két cég tervéről a haszongépjárműveket gyártó Foton Daimler Automotive (BFDA) közös vállalat üzemeinek felújítására Mercedes-Benz márkájú teherautók gyártásához.

A BAIC a Daimler fő vegyes vállalati együttműködő partnere Kínában. Közös vállalatuk a pekingi Beijing Benz Automotive vállalat Mercedes-Benz modelleket gyárt.

A Daimler legnagyobb részvényese, a 9,69 százalékos részvénypakettel rendelkező szintén kínai Zhejiang Geely Holding Group autóipari csoport szóvivője közölte: “hosszú távú kapcsolat fenntartásában vagyunk érdekeltek a Daimlerrel. Nem reagálunk minden spontán hírre. Támogatjuk a Daimler vezetőségének üzleti stratégiáját“.

A Geely még 2018 elején vásárolta fel közvetítők révén a birtokában lévő Daimler részvényeket. A befektetés közvetlen eredményeként a Geely és a Daimler Kínában fogja gyártan az elektromos Smart modellek következő generációját.
A kínai Geely a tulajdonosa a Volvo autógyárnak is.
A BAIC a Daimler mellett még a dél-koreai Hyundai Motor vállalattal folytat együttműködést.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,