Kezdőlap Cégvilág Munkaerőpiaci reformprogram - Fejér megyében is
No menu items!

Munkaerőpiaci reformprogram – Fejér megyében is

Fejér megyében is elindult a munkaerőpiaci reformprogram, amelyet a munkaadókkal szoros együttműködésben, igényeikhez igazítva valósítanak meg – jelentette be a munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója.

Marczinkó Zoltán István

Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy 2010 óta jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, munkaerőhiány is kialakult. Mindezek ellenére munkaerőtöbblet is mutatkozik minden megyében, és ezt igyekeznek kiaknázni a reformprogrammal – tette hozzá.

Elmondta, hogy elindult az Új gyakornoki program európai uniós forrásból, amelyre április 30-ig lehet pályázni: a programmal frissen végzett, közép-vagy felsőfokú végzettségű, 25 év alatti pályakezdő fiatalok elhelyezkedését támogatják.

Közölte, hogy egy cégnek maximum hat főt lehet így felvenni, az első hat hónapra adható maximum bruttó 302 ezer forintos bérüket átvállalja az állam, továbbá két fiatal mellé egy mentor alkalmazható, akinek maximum 120 ezer forintos többletbérét is átvállalják. Emellett a személyi ráfordítások negyven százalékával megegyező összegben anyagi jellegű és beruházási költségeket biztosítanak számlák, dokumentumok nélkül. Amennyiben egy vállalat minden lehetőséggel él, 21 millió forintot meghaladó támogatást kaphat a hat fiatal foglakoztatására – fűzte hozzá.

Karakó László

Karakó László miniszteri biztos, az OFA ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a munkaerőpiaci reformprogramot tavaly júniusban indították el Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, azóta folyamatosan terjesztik ki, így jelenleg az “ötödik hullámban” Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Bács-Kiskun és Pest megyék vannak soron.

Elmondta, hogy a munkaerőpiaci reformprogram jövő év elején éri el a fennmaradó megyéket, vagyis Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megyét, illetve Budapestet. Úgy vélte, az eddig pozitív tapasztalatok és a beérkező javaslatok alapján a március 31-én záruló program ezt követően tovább működhet egyfajta fenntartási fázisban, ahol már csak kontrollálják a megyei munkaügyi szakemberek munkáját megyénként 2-3 fővel.

A miniszteri biztos bejelentette még, hogy a reformprogram mellett kísérleti jelleggel az OFA új felnőttképzési programot indít rugalmasan igazodva az új szakképzési törvényhez, illetve a cégek igényeihez. A program Hajdú-Bihar megyében indul – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás