Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Gáz-OPEC - A földgáz keresettebb lesz, mint a kőolaj
No menu items!

Gáz-OPEC – A földgáz keresettebb lesz, mint a kőolaj

A Gázexportáló Országok Fórumának (GECF) előrejelzése szerint 2050-re a földgáz iránti globális kereslet felülmúlja a kőolajét.

A GECF Egyenlítői-Guneában tartott ülést. Kép: Evan Haussmann

Az Egyenlítői-Guineában ülésező, gáz-OPEC-nek is nevezett szervezet azzal számol, hogy 2050-re mintegy 30 százalékkal nő az energiahordozók iránti kereslet.

Ezen belül a földgáz lesz az egyetlen, amely az energiahordozó-kosárban növeli majd az arányát, a jelenlegi 23 százalékról 27 százalékra, amivel megelőzi majd a kőolajat, míg a szenet már 2020 végére lekörözi.

Jelenleg a kosárban a kőolaj aránya 32 százalék, a széné 26 százalék, a földgázé pedig 23 százalék.

A szervezet előrejelzése szerint 2050-ben a kosárban az első helyen a földgáz áll majd 27 százalékkal, a második a kőolaj 26 százalékkal, a szén aránya pedig 18 százalék lesz.

A 2001-ben megalapított, dohai székhelyű nemzetközi kormányközi szervezetnek Algéria, Bolívia, Venezuela, Egyiptom, Irán, Katar, Líbia, Nigéria, az Egyesült Arab Emírségek, Egyenlítői-Guinea, Oroszország, valamint Trinidad és Tobago a tagja.

A 12 tagállamra jut a világ igazolt földgázkészletének közel 70 százaléka.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetétől (OPEC) eltérően a Gázexportáló Országok Fóruma nem határoz meg kitermelési kvótákat.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.