Kezdőlap Hírek Vizet hozott a Naprendszerbe - vasárnap megfigyelhető
No menu items!

Vizet hozott a Naprendszerbe – vasárnap megfigyelhető

Egyre fényesebb és nagyobb a Naprendszeren át száguldó csillagközi üstökös, a Borisov-üstökös. Az égi vándor vasárnap nagyobb amatőr csillagászati távcsövekkel is megfigyelhető lesz.

A 2I/Borisov üstökös. Kép: nasa.gov

Kiss László csillagász az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy megfigyelések szerint az üstökös csóvája a 140 ezer kilométert is meghaladja.

A csillagász kiemelte, hogy azért érdekes ez az üstökös, mert a csillagközi térből érkezett, amit a csillagász szerint onnan lehet tudni, hogy “őrületes sebességgel” száguld át a Naprendszeren és nem a Nap körül kering. Az elmúlt hetekben a felvételekből kiderült, hogy az üstökös olyan, mint amilyeneket a Naprendszerben látunk.

“Ez a test nagyjából háromnegyed részt vízből áll. Ma azt gondoljuk, hogy a Föld felszínére a víz üstökösmagokon keresztül érkezett kicsit több mint négy milliárd évvel ezelőtt, így ha más csillag körül ugyanolyanok az üstökösök, ennek van egy olyan implikációja, hogy talán máshol is lehet egy olyan szép kis életteli vizes bolygó, mint a miénk” – mondta a csillagász.

A Borisov-üstökös vasárnap halad el a Naphoz legközelebb, de még akkor sem lesz a Mars pályájánál közelebb – magyarázta.

Kiss László beszélt arról is, hogy az első csillagközi üstököst két éve fedezték fel.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.
Hirdetés

Hírek

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,