Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Brexit - Leállt a brit gazdaság növekedése
No menu items!

Brexit – Leállt a brit gazdaság növekedése

Leállt a brit hazai össztermék (GDP) növekedése az októberrel zárult három hónapban, és októberben is stagnált a brit gazdaság teljesítménye havi összevetésben. Londoni elemzői vélemények szerint a gyenge adatok egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) kötődő bizonytalanság.

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi jelentése szerint a GDP növekedési üteme októberben és az októberrel véget ért negyedéves időszakban is zéró volt.

A mozgó három havi összevetésben számolt októberi stagnálás jelentős lassulást jelez, a szeptemberrel véget ért harmadik naptári negyedévben ugyanis 0,3 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban az előző naptári negyedévhez képest.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a brit gazdaság egyelőre elkerülte a technikai recessziót. Az idei második naptári negyedévben a brit GDP-érték ugyanis 0,2 százalékkal visszaesett az első negyedévhez viszonyítva, és a konszenzusos meghatározás szerint ha két egymást követő negyedévben csökken a hazai össztermék, az adott gazdaság technikai recesszióban van.

A havi összehasonlításban számolt októberi zéró növekedés ugyanakkor valójában javulás, mivel augusztusban 0,2 százalékkal, szeptemberben 0,1 százalékkal visszaesett a brit hazai össztermék értéke a megelőző hónapokkal összevetve.

Az októberi havi teljesítmény azonban így is elmarad a várakozásoktól, az elemzői konszenzus ugyanis 0,1 százalékos növekedést valószínűsített arra a hónapra.

A mozgó három havi alapon mért zéró októberi növekedés 0,7 százalékos éves GDP-növekedésnek felel meg; ez hét éve a leglassabb éves növekedés a brit gazdaságban.

Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) vezető közgazdásza, Josie Dent a friss GDP-adatok keddi ismertetése után kifejtette: az októberrel zárult három hónapot erőteljes bizonytalanság jellemezte azzal kapcsolatban, hogy Nagy-Britannia kilép-e az akkor érvényben volt Brexit-határnapon, október 31-én az Európai Unióból.

Josie Dent

Az előző, március végi Brexit-határidő előtt jelentős készletfelhalmozásba kezdett a brit üzleti szektor. Ez akkor felhajtotta a GDP-növekedési ütemet, mivel a feldolgozószektor raktárra is termelt, készülve arra, hogy a Brexit a beszállítási láncolatokat is érintheti – hangsúlyozta a CEBR szakértője.

Az elemző szerint ennek a raktárkészletnek a leépítése gyakorolt lefelé ható nyomást a második negyedévi növekedésre, miután Nagy-Britannia márciusban nem lépett ki az EU-ból.

A CEBR közgazdásza szerint azonban a keddi adatok azt mutatják, hogy az októberi Brexit-határnap előtt nem volt érzékelhető az első negyedévihez hasonló raktárfeltöltési hatás, egyrészt valószínűleg azért, mert karácsony közeledtével az üzleti szektor raktárai csaknem tele vannak, másrészt sok üzleti vállalkozás jó eséllyel mára “belefáradt a Brexitbe”, és még egyszer nem hajlandó belevágni olyan raktárkészlet-felhalmozásba, mint a év elején.

Nagy-Britannia októberben sem lépett ki az EU-ból; a jelenleg érvényes Brexit-határnap január 31.

A brit üzleti szektor szervezetei a további gazdasági kilátásokat is borúlátóan ítélik meg.
A Brit Kereskedelmi Kamarák szövetsége (BCC) friss előrejelzésében közölte, hogy az idei évre általa valószínűsített 1,3 százalékos bővülés után 2020-ban alig 1 százalékos GDP-növekedést vár a brit gazdaságban.

kamarai szervezet azzal is számol, hogy az üzleti beruházások értéke az idén 1 százalékkal, jövőre 0,7 százalékkal visszaesik. A BCC szakértői szerint a beruházásokra egyértelműen a Brexitet övező bizonytalanságok gyakorolnak nyomást.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.