Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés

Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén kedden, a vezető részvények mozgása azonban továbbra is széttartó lehet az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán közölte, az OTP árfolyama letörte a 15 000 forintos támaszt, amennyiben a 14 800 forintos szint is elesik, akkor a 14 500-14 600 forintos sávot célozhatja meg a bankpapír árfolyama. Ezzel szemben a Richter új lokális csúcsra emelkedett, a következő fontosabb, de középtávon érvényes ellenállási szint 7000 forintnál húzódik. A Mol jegyzése továbbra is a 2850-2950 forintos, míg a Magyar Telekom árfolyama a 435-450 forintos sávban mozog.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,38 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 45 447,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt.

A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2884 forintra erősödött, 554 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,73 százalékkal 14 890 forintra csökkent, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 444 forintra gyengült, forgalma 93,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 2,47 százalékkal 6640 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Hírek

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.