Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Almatermesztők: egyezség a vajai feldolgozóval
No menu items!

Almatermesztők: egyezség a vajai feldolgozóval

Elkezdődött az ipari alma beszállítása a vajai Döhler Vaja Kft. feldolgozóüzemébe, miután az almatermesztők megállapodtak a társasággal a léalma kilónkénti 20 forintos felvásárlási áráról. 

A többi feldolgozóval azonban még nincs egyezség, ezeken a helyszíneken folytatódnak a gazdademonstrációk – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szakmai titkára az MTI-vel.

Cseh Tibor András tájékoztatása szerint a Döhler kedden kilogrammonként húsz forintot kínált a szabolcsi almatermesztőknek, ami jóval magasabb ár, mint a vásárosnaményi Austria Juice által korábban tett, irányadó 13 forintos ajánlat.

A 12 százalékos kompenzációs felárral együtt bruttó 22 forintot ad a vajai üzem a léalmáért.

A szakmai államtitkár elmondta, a többi léüzemmel továbbra sincs megállapodás, velük szemben folytatódnak a demonstrációk. A tüntetések miatt – a Döhler kivételével – az összes feldolgozó áll, vagyis az Austria Juice Kft. vásárosnaményi és anarcsi, a Rauch Hungária Kft. nyírmadai és az Eszat Első Szatmári Almafeldolgozó Kft. mátészalkai üzemébe sem szállítanak ipari almát a gazdák.

Ezek előtt az üzemek előtt továbbra is demonstrálnak a gazdák, akik közül hétfőn már több ezren tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak ellen – jegyezte meg Cseh Tibor András, hozzátéve, a tárgyalások folytatódnak a gazdák és a feldolgozó képviselői között.

Mint korábban beszámoltunk róla, a szabolcsi almatermelők azután kezdtek félpályás útlezárásokba és demonstrációkba, hogy az osztrák tulajdonú Austria Juice Kft. augusztus elején kilogrammonként 13 forintra hirdette meg az ipari alma átvételi árát. A gazdák szerint ez az ár rendkívül alacsony, a tüntetésekkel azt szeretnék elérni, hogy a feldolgozók legalább 25 forintra emeljék fel a léalma árát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...