Kezdőlap Ingatlan Lakáspiac - A vevőknek kedvez az erősödő kínálat
No menu items!

Lakáspiac – A vevőknek kedvez az erősödő kínálat

Élénk kereslettel indult az ingatlanpiac idén, bár ez még nem mutatkozott meg a vásárlásokban – közölte a Duna House.

A Duna House szerint általában felfutó érdeklődés jellemző az év eleji piacra, mivel az adott évben lakást vásárolni szándékozók már januárban elkezdik keresni leendő otthonaikat, és egyre aktívabban figyelik a kínálat és az árak alakulását.

Az ingatlanárakat nézve a Duna House szerint folytatódott az előző éves tendencia, amely az eddig megszokottnál változatosabb képet mutat.

Éves összehasonlításban még szinte minden ingatlantípus átlagára emelkedett, egyedül a pesti paneleknél volt minimális visszaesés.

Benedikt Károly

Benedikt Károly, a társaság elemzési vezetője elmondta: a januári piaci adatok alapján a vevők 8-10 százalékos irányár-változást és alkut is elérhetnek az elsőként meghirdetett árhoz képest, és ebből következően az erősödő kínálatnak elsősorban ők örülhetnek.

Hozzátette, a fővárosban kifejezetten a nagyon jó állapotú ingatlanokat keresik az érdeklődök, a vevők 75 százaléka a jó vagy a nagyon jó állapotú lakásokat nézi meg elsősorban, a felújítással továbbra sem szeretnének bajlódni.

Az adatok szerint csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya a fővárosban és vidéken is, ezzel szemben tovább nőtt az első lakásvásárlók aránya, ami vidéken elérte a 30 százalékot.

Az értékesítési idő jellemzően 3-4 hónap. Az eladói és a vevői ügyfélprofil nem mutat kiugró változást az előző hónapokhoz, évhez képest, a legaktívabb korosztály az ingatlanpiacon a 30 és 50 év közötti, a fővárosban a vevők között arányuk több mint 50 százalék.

A vevők többsége a jó, illetve a nagyon jó állapotú ingatlanokat részesíti vásárlásnál előnyben, de Kelet- és Nyugat- Magyarországon a lakható állapotú otthonok keresleti aránya is magas, 28-28 százalék volt. Felújítandó ingatlanba továbbra is kevesen invesztálnak, arányuk 5-11 százalék volt januárban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...