Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Jelzáloghitel. 19 százalékos emelkedés a lakáspiacon
No menu items!

Jelzáloghitel. 19 százalékos emelkedés a lakáspiacon

Idén mintegy 147,5 milliárd forint jelzáloghitelt használtak fel a lakáspiacon, ami 19 százalékos emelkedés a tavalyi első két hónaphoz képest – derült ki a Duna House adataiból.

A társaság szerint ez az otthonteremtési szándékú ingatlanvásárlások növekedését jelzi, és ez a folyamat a várakozások szerint az egész évre jellemző lesz.

Fülöp Krisztián

Fülöp Krisztián, a cég hitelcentrumának vezetője elmondta, a folyósított jelzáloghiteleknél éves szinten 5-10 százalékos növekedést várnak, ami elsősorban a hitellel vásárlók számának növekedéséből adódhat. Úgy vélte, a jelzáloghitelezésben még jelentős potenciál van, amit a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően is egyre tudatosabban és biztonságosabban tudnak kihasználni a lakásvásárlók.

Tavaly az utolsó negyedévében Budapesten a felvett átlagos hitelösszeg 16,7 millió forint volt, ami 1,5 millió forinttal volt magasabb a 2019. év eleji összegnél.

Az adatok alapján országosan nem volt érezhető ilyen mértékű növekedés, a keleti országrészben átlagosan 10 millió forintot vettek fel a lakásvásárlók, míg nyugaton ez az összeg kicsivel 11 millió forint felett volt az elmúlt év minden negyedévében.

A fővárosban a legmagasabb a 20 millió forint feletti hitelek részaránya, itt a hitelfelvevők 28 százaléka legalább ekkora összegű pénzügyi segítséget vett igénybe lakásvásárláshoz.

A jelzáloghitelt igénylők legnagyobb arányban 20 éves futamidővel kalkulálnak. Vidéken ez több mint 50 százalék, Budapesten csak 39 százalék, igaz a főváros esetében több a 25 és a 30 éves futamidő is: 25 évre a hitelfelvevők 23 százaléka, 30 évre 10 százaléka kötelezi el magát a fővárosban.

Tavaly a jegybank adatai szerint 909,87 milliárd forint lakáscélú hitelt vettek fel az országban, ami 7 százalékos növekedés 2018-hoz képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás