Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erős csökkenéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Erős csökkenéssel nyitott New York

Meredek csökkenéssel nyitottak szerdán a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután a gazdaság védelmét célzó kormányzati intézkedéseket övező optimizmust beárnyékolták az aggodalmak, hogy a koronavírus-járvány súlyos károkat okoz a vállalatoknak.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 4,94 százalékos, az S&P 500-as mutató 3,66 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 5,90 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A Boeing amerikai repülőgépgyártó közel 20 százalékos mínuszban, 99,55 dolláros árfolyamon indította a kereskedést annak nyomán, hogy a vállalat bejelentette, 60 milliárd dolláros támogatást kér a kormánytól.

Az elektromos autókat gyártó Tesla árfolyama több mint 10,5 százalékkal, 389,25 dollárra esett a nyitásban, mert a hatóságok utasítást adtak a fremonti üzem leállítására.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken ugyancsak meredeken esnek az irányadó indexek.

Szerda délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 4,63 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 5,04 százalékos, a párizsi CAC-40 5,80 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 5,26 százalékos mínuszban állt. Milánóban 1,66 százalékkal, Madridban pedig 3,88 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0924 dollárt adtak, 0,67 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,04 százalékkal erősödött a dollár, 107,72 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is zuhan.

A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 7,14 százalékos mínuszban, 26,68 dolláron, a WTI pedig 10,87 százalékos veszteségben, 24,36 dolláron forgott fél háromkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 1,59 százalékkal, 1501,60 dollárra esett.

Kedden még jelentős, több mint 5 százalékos nyereségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 5,20 százalékkal, 21 237,38 pontra, az S&P 500-as index 5,99 százalékkal, 2529,17 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 6,23 százalékkal, 7334,78 pontra nőtt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...