Kezdőlap Pénzvilág Moratórium. A további törlesztéshez nyilatkozni kell
No menu items!

Moratórium. A további törlesztéshez nyilatkozni kell

A pénzügyi szféra, a bankok és a lízingcégek leállították a törlesztőrészletek beszedését a kormányrendeletben előírtaknak megfelelően. Akiknek nincs szükségük a moratórium igénybevételére, nyilatkozat beadása után folytathatják a hiteltörlesztést – közölte a Magyar Bankszövetség.

A Bankszövetség szerint a gazdasági lépések leglényegesebb pénzügyi eleme a lakossági és vállalati hitelek törlesztési moratóriuma 2020. december 31-ig, amely gyors és hatékony segítséget jelenthet a rászoruló családok és vállalatok számára.

Azon ügyfeleknek, akiknek nincs szükségük a jelenlegi helyzetben a moratórium igénybevételére, és az eredeti szerződési feltételek szerint kívánják folytatni a hitelük törlesztését, erre joguk és lehetőségük van.

Ennek jelzésére a későbbiekben vissza is vonható nyilatkozat beadásával lehetőséget biztosítanak a pénzintézetek. A nyilatkozati minta kidolgozása folyamatban van. A bankszövetség kéri, hogy az ügyfelek előzetes kérdésekkel a veszélyhelyzetre való tekintettel ne terheljék most meg a banki ügyfélszolgálatokat. Különösen személyesen ne keressék fel a bankfiókokat – emelte ki a Bankszövetség.

Kitértek arra is, hogy a miniszterelnök bejelentéséhez kapcsolódó részletszabályok és a végrehajtási módozatok egyeztetésre és pontos kialakításra várnak. Néhány napig szükség van az ügyfelek türelmére, ezt követően minden érintett részletes tájékoztatást fog kapni.

Közölték: a bankszektor megfelelő likviditással rendelkezik. Az időben elhalasztott kamatbevétel összege mintegy 450 milliárd forint. A bankszektor stabilitását biztosító szabad likviditás meghaladja a 13 000 milliárd forintot, amit a 2008-as gazdasági válság utáni tőketartalék-képzési szabályok, valamint a pénzpiacok likviditása tesz lehetővé – írták.

A pénzügyi szektor bízik abban, hogy a kormányzati intézkedések pontos, szigorú betartásával a nemzetgazdaság néhány hónapon belül túljuthat a kritikus időszakon.

A moratórium hossza túlmutat a válságkezelésen, és várhatóan már az újraindítás időszakába is belenyúlik.

A bankszektor az intézkedéscsomag végrehajtása mellett is készül a járványhelyzet után a gazdasági aktivitás újraindítására. Ilyen helyzetben elengedhetetlen egy összehangolt és mindent átívelő közös gazdasági csomag, melyben a magyar bankok kulcsfontosságú szerepet fognak vállalni.

A nemzetgazdaság újraépítésének fenntartható finanszírozásához szükség lesz a pénzintézeti ágazat extra terheinek eltörlésére, ezért 2021. január 1-jével a bankszektort sújtó minden illetékteher és különadó kivezetését kérik – közölte a Bankszövetség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.