Kezdőlap Világgazdaság Oroszország. Maradt az alapkamat, pénzosztás sem lesz
No menu items!

Oroszország. Maradt az alapkamat, pénzosztás sem lesz

Az orosz központi bank a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta az alapkamatot. Az elnök szerint a jegybanknak még sok kihasználatlan lehetősége van, és nincs értelme annak, hogy az állam pénzt adjon az embereknek a fogyasztói aktivitás fenntartása céljából.

A kamatdöntő ülést követően bejelentették, hogy az alapkamat 6 százalékon maradt. Előző, februári ülésén 25 bázisponttal csökkentette a jelenleg érvényes szintre az alapkamatot a jegybank.

Elvira Nabiullina

Elvira Nabiullina, az orosz központi bank elnöke azt mondta, hogy a kamatdöntő ülésén három lehetséges forgatókönyvet vitattak meg: kamatemelés, kamatcsökkentés és a kamat szinten tartása.

A jegybank vezetője rámutatott arra, hogy a februári kamatdöntő ülés óta a helyzet alapvetően megváltozott,  elsősorban a globális piacon következtek be kardinális változások. “Másként történt minden, mint amivel az orosz jegybank februárban számolt” – mondta Elvira Nabiullina.

Az orosz jegybank most azzal számol, hogy a második negyedévben a gazdaság növekedése lelassul az első negyedévhez képest, de zsugorodás nem várható. A harmadik negyedévben a gazdaság stabilizálódik és az idei év egészében erősödik majd a gazdaság.

Bejelentették, hogy a jegybank április 24-én ismertet új előrejelzést az orosz gazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatban. A jelenleg érvényes alapforgatókönyv szerint a GDP 1,5-2 százalékkal nő az idén. Tavaly az orosz gazdaság 1,3 százalékkal bővült.

Az orosz jegybank nem tartja kizártnak, hogy az infláció megugrik az idén a rubel gyengülése miatt, de jövőre visszagyengül a 4 százalékos jegybanki inflációs célszámhoz.

Elvira Nabiullina szerint nincs értelme annak, hogy az állam pénzt adjon az embereknek a kereslet és a fogyasztói aktivitás fenntartása céljából.

Az orosz jegybank elnöke azt mondta, hogy a világ több országa szánta el magát erre a lépésre, de csak azért, mert már kihasználtak minden gazdaságélénkítő intézkedést, így például már nulla, sőt egyes országokban mínuszos kamat van.

Elvira Nabiullina úgy vélte, hogy az orosz jegybanknak még sok kihasználatlan lehetősége van. Bejelentette, hogy az üzleti élet, a pénzügyi szektor és a fogyasztók támogatása céljából különleges refinanszírozási rátát vezetnek be, egyes hitelek folyósításakor az eddigieknél kedvezőbb feltételeket szabnak, és egyelőre nem léptetik életbe a bankok működésével kapcsolatos szigorúbb előírásokat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.