Kezdőlap Gazdaság Költségvetés. Az ÁSZ támogatja az átcsoportosításokat
No menu items!

Költségvetés. Az ÁSZ támogatja az átcsoportosításokat

A koronavírus-járvány kitörése óta hozott, költségvetést érintő rendelkezések annak érdekében születtek, hogy a kormány minél nagyobb összeget tudjon védekezés céljából felhasználni a központi költségvetésből – hangsúlyozza elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Az Állami Számvevőszék szabálytalanságokat tárt fel Kép: azulet.hu/wikipwediaMintegy 300 milliárd forintot lehet azonnal felhasználni a járvány kezelésével kapcsolatos legsürgősebb intézkedések finanszírozására, miután a veszélyhelyzet törvényi szabályozása felhatalmazza a kormányt, hogy a törvényi szabályoktól eltérő átcsoportosításokat is végrehajtson a költségvetésben.

A múlt héten jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint a 2020-as büdzsé végrehajtása során nem kell alkalmazni az általános tartalék és az Országvédelmi alap felhasználásnak ütemezésére vonatkozó korlátozást.

Normál esetben a központi költségvetés tartalékait az év során ütemezetten lehet csak felhasználni. Az első félévben az úgynevezett általános tartaléknak csak a 40 százalékát lehet felhasználni. Az Országvédelmi alap felszabadítására pedig két részletben kerülhet sor, a törvény értelmében az első 189 milliárd forintot 2020 március 31. után és abban az esetben lehetne felhasználni, ha a kormányzati szektor várható hiánya nem haladja meg a GDP 1 százalékát.

Az ÁSZ elemzésében kiemeli, hogy az idei költségvetésben megvolt az a lehetőség, hogy jelentős összegeket át lehessen csoportosítani, és ismét felhívta a figyelmet költségvetési tartalékok részletes középtávú tervezésének fontosságára, amely hozzájárulhat a költségvetési kockázatok jövőbeli kezeléséhez.

Az idei költségvetésben az Országvédelmi alapban 378 milliárd forint van, a rendkívüli kormányzati intézkedések fedezetéül szánt tartalékok keretösszege pedig 110 milliárd forint.

Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén elmondta, eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Hirdetés

Hírek

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.