Kezdőlap Cégvilág Mentőprogram - a cégek magyar kézben tartásáért
No menu items!

Mentőprogram – a cégek magyar kézben tartásáért

Két mentőprogrammal és egy tőkealap felállításával segíti a járványhelyzet miatt nehézségekkel küszködő startupokat, valamint kis- és középvállalkozásokat a Hiventures. Az alapkezelő célja, hogy ne külföldi befektetők vásárolják fel a bajba jutott cégeket.

A 30 milliárd forintos keretösszegű startup mentőprogramban ügyletenként maximum 150 millió forinttal, 1 százalékos belépési tulajdonrészért cserébe tőke és tagi kölcsön formájában finanszírozzák az innovatív vállalkozásokat – jelentette be Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója az alapkezelő online sajtótájékoztatóján.

Katona Bence

A kkv mentőprogramban 41 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, az igényelhető finanszírozás 50-250 millió forint között lehet ügyletenként. A zárt, 10 éves lejáratú konstrukció 1 százalékos tulajdonrészért cserébe tőke és tagi kölcsön formájában valósul meg – mondta a vezérigazgató.

Katona Bence hangsúlyozta, az alapkezelő jelentős szerepet vállalt az MFB Csoport (Magyar Fejlesztési Bank) összehangolt gazdaságélénkítő programjából.

A mentőprogramok mellett a Hiventures elindítja a 150 milliárd forint keretösszegű Krízis I. tőkealapját, amely a bajba jutott, tőkeigényesebb stratégiai cégeket segíti a hazai és külföldi cég- és ingatlanfelvásárlásokban, valamint fejlesztésekben.

A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy a Hiventures alapvetően nem változtat az eddigi befektetési alapelvein, továbbra is a piaci hiányosságokra kínál megoldást.

A meglévő startup és kkv-tőkeprogramok változatlanul üzemelnek, így továbbra is jelentkezhetnek azok az induló vagy már működő vállalkozások, amelyeket közvetlenül nem érint a válság, de tőkebevonásra lenne szükségük.

A mentőprogramokról szólva Katona Bence elmondta, hogy a hazai innovációs potenciál erősítése érdekében az alapkezelő segítséget nyújt a válság miatt megtorpant, korábban már kockázati tőkebefektetésben részesített startupoknak, másrészt azoknak a kis- és középvállalkozásoknak ad fedezet nélküli tőkebefektetést likviditásbiztosítás céljából, amelyek kiszorultak a hitelpiacokról.

Mikesy Álmos

Mikesy Álmos vezérigazgató-helyettes jelezte: előtérbe kerül a cégek felvásárlási tevékenysége is belföldön és külföldön, amelyre a jelenlegi helyzetben több lehetőség is kínálkozik. Az alapkezelő célja, hogy ne külföldi befektetők vásárolják fel a bajba jutott cégeket, hanem magyar érdekeltségben maradjanak.

Az új tőkeprogram a válság adta új lehetőségek kihasználását is segítheti, olyan beruházások megvalósítását teszi lehetővé, amelyekre a hosszabb megtérülés vagy a kereskedelmi bankok kockázatkerülőbb magatartása miatt most más formában nem kerülhetne sor – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes.

A startup és kkv mentőprogramokra, valamint az új Krízis I. tőkeprogramra már lehet jelentkezni a valsagcsomagok.hiventures.hu weboldalon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...