Kezdőlap Agrár Nagy István: Az EB javaslata az európai mezőgazdaság halálos ítélete
No menu items!

Nagy István: Az EB javaslata az európai mezőgazdaság halálos ítélete

Az európai mezőgazdasági termelés 15 százalékos csökkenéséhez vezet, ha az Európai Bizottság által a ‘Termőföldtől az asztalig’ javaslata, valamint ‘Biodiverzitás stratégiája’ gyakorlattá válik. Nagy István agrárminiszter előzetes szakmai elemzésre hivatkozva ‘kivihetetlennek’ nevezte a brüsszeli elképzeléseket.

Megoldhatatlan feladat elé állítja a gazdákat az Európai Bizottság által bemutatott Termőföldtől az asztalig, valamint a Biodiverzitás stratégia, az abban foglaltak pedig nem csak, hogy nem teremtenek lehetőséget a gazdáknak, de egyenesen az európai mezőgazdaság jövőjét fenyegetik. Előzetes elemzések szerint a javasolt intézkedések az európai mezőgazdasági termelés 15 százalékos csökkenéséhez vezetnek majd – mondta az MTI-nek Nagy István agrárminiszter.

Nagy István

A tárcavezető hangsúlyozta: a gazdálkodók és az agrártárca is elkötelezett a fenntartható környezet megteremtése mellett, ugyanakkor az Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) részét képező javaslatokban környezet- és klímavédelmi szempontok mögé bújva olyan célszámokat írna elő Brüsszel, amelyek kivitelezhetetlenek. Felére csökkentenék például a növényvédőszerek használatát, illetve kötelezően ökológiai termelésbe vonnák 2030-ig az összes mezőgazdasági terület 25 timmersszázalékát.

Ezek a követelmények nyilvánvalóan teljesíthetetlenek tíz év alatt, alternatív megoldások és módszerek hiányában pedig nem csak az uniós versenyképességet, de akár az élelmezésbiztonságot is veszélyeztethetik.

Ráadásul semmilyen hatástanulmány sem kapcsolódik a stratégiákhoz. Felelős döntést ilyen átfogó és komoly kihatással járó stratégiák elkészítésekor kizárólag olyan vizsgálatok alapján lehet meghozni, amelyek a várható hatásokat megfelelően elemzik – figyelmeztetett a miniszter.

Nagy István hozzátette, hogy a javasolt intézkedések az élelmiszer- és az alapanyagárak drasztikus emelkedéséhez vezethetnek, és miután a kereskedelmi ellátási lánc piaci alapon működik, ez utat nyithat az EU-n kívülről érkező élelmiszerek még nagyobb mértékű beáramlásának.

A javaslat emellett akár azt is eredményezheti, hogy a nyugati országok vállalkozásai még inkább áthelyezik a termelést harmadik országokba, ahol jóval kevesebb feltételnek kell megfelelni. A harmadik országokban készült élelmiszerek előállítása sokkal kevésbé fenntartható módon történik már jelenleg is, tehát jóval nagyobb környezeti kárt okoz, mint amekkora előnyt jelent az, hogy az európai gazdákat irreális zöld szabályok betartására kötelezik. Emellett a növényvédő szerek felhasználására és azok szermaradékaira vonatkozó uniós és harmadik országbeli előírások is eltérőek.

Nincs olyan nemzetközi előírás ami alapján a harmadik országok kötelezhetők lehetnének az extra környezeti- és klímavédelmi követelmények betartására.

Amennyiben mégis sikerülne a Bizottság vágya szerint egyes harmadik országokat hasonló intézkedések bevezetéséről meggyőzni, az időbeni eltérés miatt az uniós termelők akkor is behozhatatlan hátrányba kerülnek, vagy nem is tudnak fennmaradni addig, amikor már nagyjából hasonló versenykörülmények alakulnának ki – hívta fel a figyelmet Nagy István.

Önmagában komoly veszélyt jelent az, hogy a javaslat a felére csökkentené a  növényvédőszer használatát. Ennek ugyanis jelenleg nincsenek meg a feltételei, hiszen a legtöbb esetben nem áll rendelkezésre alternatíva. A gazdáknak viszont az az érdekük, hogy  – akár más eszközökkel is – fenntartsák a termelés biztonságát. Ez közvetetten azt is eredményezheti, hogy erősebbé válik a GMO-k használata iránti európai mezőgazdasági igényt, amelyet nagyon nem tartana jó iránynak.

A tárcavezető arra is kitért, hogy nem tisztázott a most megjelent stratégia Közös Agrárpolitikához fűződő viszonya sem. A KAP reform jogszabályi javaslatai alapján a legtöbb tagállam már megkezdte a támogatási rendszer jövőbeni működtetéséhez szükséges, úgynevezett KAP stratégiai tervek előkészítését. Jogilag sem tűnik vállalhatónak az, hogy az Európai Unió azonnal érvényesítse a most megfogalmazott új követelményeket a KAP tervezésben, hiszen akkor olyan követelményeket kérnének számon a tagállamokon, amelyek csak évek múlva hatályba lépő uniós jogszabályokban jelennek meg. Ezzel jelentősen aláásnák a jogbiztonságot, másik oldalról pedig nem biztosítanának kellő felkészülési időt sem a gazdáknak, sem pedig a tagállamoknak.

A magyar kormány mindvégig hangsúlyozta, hogy amennyiben az agrárium környezet- és éghajlatvédelmi terheit növeljük, ahhoz további uniós forrásokat kell biztosítani a Közös Agrárpolitika költségvetésében. A Bizottságnak a Többéves Pénzügyi Keretre vonatkozó, a COVID-19 nyomán felülvizsgált javaslata csak május 27-én jelenik meg, annak elfogadása előtt, anélkül, hogy látnánk a pontos számokat, felelőtlenség ilyen javaslatokat letenni az asztalra – tette hozzá az agrárminiszter.

Nagy István azt is elmondta: az egész világot és az EU-t még inkább sújtó COVID-19 járvány kellős közepén egyértelmű, hogy a Green Deal részét képező javaslatok bemutatását el kellett volna halasztania a Bizottságnak. A Bizottság a járvány kezelése kapcsán komoly hibákat követett el eddig is, miközben a termelők és az egész élelmiszerlánc bizonyította az elmúlt hónapokban, hogy a mezőgazdaság képes folyamatosan biztonságos élelmiszerekkel ellátni az Európai Unió lakosságát. Az Európai Bizottság viszont mostani javaslataival úgy köszöni meg ezt az áldozatos munkát, hogy teljesíthetetlen többletteherrel sújtja a gazdákat – fogalmazott az agrárminiszter.

Frans Zimmermanns

A tárcavezető megerősítette, hogy a hazai, és az európai mezőgazdasági szakmai szervezetek álláspontja szerint is az európai mezőgazdaság jövőjét veszélyezteti Brüsszel a javaslataival. Példaként említette az egyik spanyol mezőgazdasági szervezetet, amely szerint a javaslatok kidolgozásáért felelős ügyvezető alelnök, Frans Timmermans, a mezőgazdaság számára “persona non grata“.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.