Kezdőlap Gazdaság Fitch: Magyarországon elkezdődött a kilábalás
No menu items!

Fitch: Magyarországon elkezdődött a kilábalás

A közép- és kelet-európai térség gazdaságait – köztük Magyarországot – is komolyan megterheli az idén a koronavírus-járvány, de az év második felétől fellendülés, jövőre pedig lendületes növekedés várható – áll a Fitch Ratings átfogó előrejelzésében.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: modellszámításai arra vallanak, hogy az általa vizsgált 22 gazdaságban – köztük az egykori szovjet térség több országában – a hazai össztermék (GDP) idei egész éves visszaesésének mediánüteme 4,6 százalék lesz, de 2021 egészében – ugyancsak mediánértéken számolva – az országcsoport gazdaságai 5 százalékkal növekedhetnek.

A Fitch Ratings a magyar gazdaságban 2020-ra 5,9 százalékos GDP-csökkenést, 2021-re 5,4 százalékos növekedést valószínűsít.

A cég közölte: a Magyarországra általa érvényben tartott stabil kilátású “BBB” államadós-osztályzat tényezői között vannak az erőteljes szerkezeti jelzőszámok, és az is, hogy Magyarország makrogazdasági teljesítménye stabilabb és erősebb a térségi társgazdaságokénál.

A besorolás figyelembe veszi ugyanakkor a magas államadósság-rátát, a szakpolitika pro-ciklikus jellegét és a kiszámíthatósági kockázatokat is – hangsúlyozza a Fitch Ratings.

A hitelminősítő szerint a magyar gazdaság valószínűleg áprilisban jutott túl a mélyponton, és már kezdődik a kilábalás: a járműgyártás emelkedik és a bizalmi jelzőszámok is felfelé indultak.

A Fitch Ratings közölte: modellszámításai szerint a hazai össztermékhez mért magyar államháztartási hiány – mindenekelőtt a GDP-érték 12 százalékának megfelelő költségvetési támogatási csomag hatására – az idén 4 százalékra emelkedik. A hitelminősítő azonban 2021-ben 2,1 százalékra csökkenő deficittel számol.

A cég várakozása az, hogy a GDP-arányos magyar államadósság-ráta az idén 72,1 százalékra emelkedik a tavalyi 65,8 százalékról, jövőre azonban ismét 70 százalék alá, 68,5 százalékra csökken.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lassan kilábalhat a bérgyártás a pandémia utáni krízisből

Online platform segíti a magyar gyártóvállalkozások partnerkeresését.

Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust

Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az évente emelkedő látogatószám.

Rekordot ért el a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon tavaly

A vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke rekordértékre nőtt tavaly Magyarországon: a 110 tranzakció becsült értéke összesen 9 milliárd dollár volt. Az ügyletek száma az előző évhez képest gyakorlatilag stagnált, azonban kalkulált összértékük majdnem 40 százalékpontos növekedéssel rekordot döntött az EY elemzésében vizsgált 2010 és 2024 közötti időszakot tekintve.

Fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság

Fesztiválok, taxik, szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban, cél az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése.
Hirdetés

Hírek

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.